Bemutatkozás
Kik vagyunk? Hamarosan…
Tõnu Kalvet észt újságíró Trianonról: Június 4-e az észteknek ünnepnap, a magyaroknak gyásznap – 4. juuni eestlastele pidupäev, ungarlastele leinapäev
.
.
.
.
.
Tõnu Kalvet észt újságíró, közíró, fordító, műfordító, szótárszerkesztő, politikus, a Hazafiak Tallinni Klubjának tagja
(A fénykép forrása: világháló)
.
.
Tõnu Kalvet
.
Június 4-e – az észteknek ünnepnap, a magyaroknak gyásznap
4. juuni – eestlastele pidupäev, ungarlastele leinapäev
.
.
.
.
.
.
.
.
.
72 százalékos területveszteség Magyarország és néhány más állam esetében
72 protsenti maa-alakaotust Ungari ja mõne teise riigi puhul
(A korabeli kép utóközlése például Raffay Ernő: Trianon titkai, avagy hogyan bántak el országunkkal… Tornado Damenija Kft., Budapest, 1990. 147-149. o.)
.
Az észteknek minden év június 4-e alkalom az örvendezésre, a nemzeti büszkeségre. Mert éppen ez az észt nemzeti zászló születésnapja. Az Észt Köztársaság [Eesti Vabariik] kikiáltásáig 33 év volt hátra, amikor az Észt Egyetemisták Társasága [Eesti Üliõpilaste Selts] kezdeményezésére Otepää-ben megszületett a mi későbbi, mostani állami zászlónk – a kék-fekete-fehér. Így hát 1884. június 4-e élni fog az észt emlékezetben, amíg csak fönnáll az észt nyelv és szellem.
Ezzel szemben az észtek legnagyobb rokon népe, a magyar számára június 4-e 1920-tól kezdve általános gyásznap. Mert ezen a napon darabolták szét a magyar államot, ezzel súlyos ütés érte a magyar nemzetet. Magyarországtól a magyarok akarata ellenére elszakították területének 72 (más adatközlés szerint 73) százalékát. Ugyanakkor egyetlen pillanat alatt magyarok millióit tették idegenné, kisebbségivé saját ősi szülőföldjükön. Ezt hozta magával a Párizsban, a Nagy-Trianon palotában kötött békeszerződés.
.
Igazából a békeszerződés szó nem helyes kifejezés ennek az iratnak a tekintetében. Mert sem a béke biztosítékának, sem szerződésnek nem felel meg. Megbeszélések a szó igazi értelmében nem is zajlottak. Magyarország képviselőinek egyszerűen átadtak egy papírlapot aláírásra, amelynek szövegét már előre összeállították. Olyan papírlapot, amelynek tartalma közvetlenül ültette el a békétlenség és meg a következő háború magvait.
.
Az észteknek fölfogni is nehéz, hogy mi történt ott a magyarokkal. A saját államot becsben tartó észteknek már fájdalmas, nehezen gyógyuló lelki seb az a körülbelül 5%-os területveszteség is, amely 1945-ben esett meg, amikor a Szovjetunió vezetősége Oroszországnak ajándékozta mind a Narva-mögöttet [Narva-tagune], mind Petserimaa megye nagyobb részét is. Az akkori jogtalanság és törvénytelenség elleni küzdelemben számos cikket, nyilatkozatot, könyvet is írtak, tanácskozásokat és más rendezvényeket tartottak az észtek, sőt egy alkalommal éhségsztrájkban léptek (méghozzá közvetlenül az észt országház épülete előtt). Ezeket a területi veszteségeket gazdasági szemszögből értékelve mindig hangsúlyozzák Petseri város fontosságát vasúti csomópontként, hasonlóképpen a mindkét elszakított térségben föllelhető természeti kincseket, amelyekkel azóta is az idegen hatalom rendelkezik.
.
Mit kellett érezniük akkor a magyaroknak, amikor egyetlen tollvonással egyszerre 72%-ot veszítettek Magyarország területéből, az ott található javakkal együtt?
Az értékesebb természeti kincsek nagyobb része az elvett területeken maradt, mint ahogy az ipar (a fejlett iparvidékek!), a vasúthálózat és számos más érték. A nagyobb városok (Budapest fővárost nem számítva), az oktatási és tudományos központok. Ráadásul az állam legfontosabb kikötője – Fiume (szlávosan: Rijeka).
Egy észt a Magyarországon akkor végrehajtott cselekményt talán akkor képes megérteni, ha az észt államot Harjumaa megyének képzeli el, amelyhez hozzákapcsolták Raplamaa megye és Järvamaa megye némely részeit. Tartu az ottani egyetemekkel, ahogy Tallinnon kívül az összes nagyváros is, idegen hatalom alatt lenne. Ida-Virumaa megye természeti kincsei és a Harjumaa megyén kívül rekedő szigetek hasonlóképpen.
.
Mernénk-e azt mondani, hogy az észt kultúra ekkora földterületen élne és virágozna, olyan körülmények közepette? E sorok írója semmi esetre sem merészelné ezt állítani.
.
Még inkább megérdemlik a magyarok a csodálatot. Képesek voltak még a zord körülmények közepette is összeszedni magukat, államukat újra fölépítették és működtették. Hiszen az új helyzetben számos területet, szervezetet gyakorlatilag a nulláról kellett újjáépíteni. A magyarok szívóssága és leleményessége megbirkózott ezzel az első pillantásra csaknem lehetetlennek tűnő feladattal.
.
Különösen tiszteletre méltóvá teszi a magyarok teljesítményét az is, hogy a 20. század közepe táján át kellett élniük 1920-assal egyenértékű ellenlökést. Nevezetesen az 1938-as és 1940-es bécsi döntésekkel visszakapták az elveszett területek egy részét, de az 1947-es párizsi békeszerződéssel újra le kellett mondani róluk. (Valószínűleg fölösleges hozzáfűzni, hogy az 1947-es békeszerződés a szó igazi értelmében éppoly kevéssé volt békeszerződés, mint a trianoni.) Sőt Magyarországtól még elvettek más, Trianonban meghagyott területeket – a Pozsony (szlovákul: Bratislava) városától délre fekvő térséget. Megokolás: nem helyes, hogy egy ilyen fontos város „egy ellenséges állam” határához olyan közel helyezkedjék el.
Ráadásul Magyarország mint a második világháború egyik vesztese köteles volt a győztes államoknak jóvátételt fizetni a „háborús károkért”.
.
Ám a második világháború utáni években gazdaságilag még teljesen padlón lévő Magyarország képes volt magát a „gulyásszocializmus” idején és örvén nagyszerűen fölépíteni. A szocialista időszak végére Magyarország a szocialista országok egyik legfejlettebbike volt. A rendszerváltozással együtt járó rabló kapitalizmus az államot persze gazdasági és egyúttal társadalmi bizonytalanságba taszította, viszont legkésőbb 2010-től Magyarország újra a tartós fejlődés útján halad. A gazdaság folyamatosan erősödik, az úgynevezett átlagpolgárok életszínvonala emelkedik. Magyarországot külföldön mindtöbbre tartják, s ellenfelei is becsülik.
.
Mostanra Magyarország már olyan befolyásos erővé változott Közép-Európában, hogy szükség esetén fölléphetne az 1920-ban elvesztett területek visszaigényléséért.
Magyarország vezetői ezt mégsem teszik. Az ok egyszerű: elenyészett a visszakövetelés iránti közvetlen szükség. Az elszakított területek magyar lakosai így is boldogulnak, már nem kell félniük életük és egészségük miatt. Magyarországnak az Európai Unióba, különösen a schengeni övezetbe való belépésével eltűntek az utazási korlátozások. A mai Magyarországon élő magyaroknak szabad ingatlant vásárolniuk a szomszéd országokban. A magyar állam támogatja a szomszéd országok magyar oktatási, művelődési és gazdasági életét. Ugyanígy számos szomszédos országbeli magyar kapott kettős állampolgárságot (saját lakóhelye szerinti állampolgárságához még magyar állampolgárságot), és ennek köszönhetően mind Magyarországon, mind az Európai Unió egészében szabad munkát vállalniuk. Az utóbbi körülménynek külön jelentősége van Szerbia és Kárpátalja magyarsága számára, mivel a két térség lakóinak életkörülményei hosszú évek óta nem éppen rózsásak.
.
Az elvesztett területek magyarsága tehát az fölsorolt körülményeknek köszönhetően a mai Magyarország életének elszakíthatatlan, természetes részesévé vált.
A magyarság mind Romániában, mind Szlovákiában mindenképpen figyelembe veendő erő a politikában is, ismételten bekerültek a hatalomba. Jelenleg politikai erőként ugyan nem szerepelnek a kormányban, de például Románia mostani kormányfője, Ludovic Orban (magyarosan írva: Orbán Lajos) apai részről magyar, s valamennyire ért magyarul is.
A mai Magyarország más szomszédainál a magyarság politikai szerepe persze kisebb, de gazdasági és művelődési hatásuk annál nagyobb. Ezt nem szabad tagadni.
.
Magyarország ellenfelei ismételten azzal vádolják az Orbán Viktor vezette kormányt, hogy Magyarországot ki akarja vezetni az Európai Unióból. A vád mindenképpen alaptalan, sőt badarság annak a ténynek az alapján, hogy Magyarország Európa egyetlen állama, amely önmagával határos. Ha az Orbán-kormány úgy döntene, hogy kivezeti Magyarországot az EU-ból, akkor ez az összes szomszédos országban élő magyar és más nemzetiségű magyar állampolgárságú leszármazott azonnali cserbenhagyását, lényegében elárulását jelentené. Más szóval: nagyjából visszaállna a Trianon utáni helyzet.
Ezt a lépést nem engedheti meg magának az Orbán-kormány, s egyetlen más hazafias magyar kormány sem.
.
Mindazonáltal saját érdekeit legjobban nem szembenállással tudja védelmezni Magyarország, hanem együttműködéssel. A visegrádi négyekhez (Magyarország, Szlovákia, Lengyelország és Csehország) az utóbbi időben egyre inkább közeledik Ausztria. A kölcsönös együttműködés erősödik. Ráébredtek, hogy az egykori Ausztria-Magyarország összeomlása súlyos hiba volt, és a szóban forgó térség államai egymás nélkül nem boldogulnak megfelelően. Nyilvánvalóan tudatában vannak annak, hogy a történelem kerekét már nem lehet visszaforgatni, a Habsburgok vezetésével működött Ausztria-Magyarországot már nem lehet visszaállítani, de a kölcsönös együttműködés eddig soha nem látott szintre emelheti őket. És ebben az esetben már nem fontos, hol halad az államhatár.
.
Mégiscsak akad egy kivétel, amely azt sejteti, hogy a trianoni és párizsi békékkel elvett területek visszavételét teljesen kizárni azért nem szabad. Ez a kivétel a jelenleg Ukrajnához tartozó Kárpátontúli terület [Zakarpatszka oblaszty], magyarul Kárpátalja.
Ha az ukrán állam mostaninál még törékenyebbé és belülről is még bizonytalanabbá válik, akkor egyszerre előállhat olyan helyzet, amikor Magyarország kénytelen lesz Kárpátalját visszavenni. (Persze ezt a többi visegrádi államtól, mindenekelőtt Szlovákiától elnyert jóváhagyás megléte esetén teheti meg.) Nem bosszúállás céljából, nem mohóságból, hanem azért, hogy megmentse az ottani (a Magyarországgal ezer évig szoros kapcsolatban állott és magyar műveltségi térhez tartozó) lakosságot a pusztító zűrzavartól. Kárpátalja őslakóinak túlnyomó része mintegy védhatalomként tekint Magyarországra.
Némi akadályt jelenthetnek persze az beolvasztási folyamat során Kárpátaljára telepített ukránok és más Kiev-hű személyek, de velük maga az őslakosság fog sikerrel dűlőre jutni.
Kárpátalja rövid időn belüli visszatérése Magyarországnak persze súlyos gondokat okozna, de mi mást lehetne tenni. Ahogy kényszerű döntések esetén lenni szokott.
Ennélfogva könnyen érthető, miért jobb mégis elkerülni Ukrajna káoszba süllyedését, és annak jegyében cselekedni, hogy a „régiók Európája” alapján Kárpátalján legyen az élet emberhez méltó, európai – hirtelen határváltoztatások nélkül is.
.
Viszont az észteknek és a többi nem közép-európainak nem szabad elfeledkeznie arról, hogy mi az oka annak, hogy „meglepően sok” magyar került „váratlanul” Magyarország szomszédaihoz.
Emlékezni kell is rá minden év június 4-én. Ezen a napon a kék-fekete-fehér zászlót lengetve és meghajtva tudjuk, hogy az észtek legnagyobb rokonnépének tagjai miért engedik félárbócra a piros-fehér-zöld zászlót, és miért kötnek gyászszalagot a lobogóra.
.
A magyarok gyásznapja alkalmából illenék gyertyát gyújtaniuk az észteknek is. A gyertyalángot nézve igyekezzünk elképzelni, hogy nézne ki a nem 5%-kal, hanem 72%-kal „megnyirbált” észt állam…
.
Fordította: Mészáros András
.
.
..
.
.
Az észt nemzeti zászló emléknapja: június 4-e
Az állami zászlóról részletesen észtül: https://et.wikipedia.org/wiki/Eesti_lipp
.
- A Hazafiak Tallinni Klubja honlapképe:
.
Az eredeti észt szöveg, cikk lelőhelye:
.
.
Tõnu Kalvet további írásai a vala.hu-n:
.
A 2019-es Észt Nyelv Évéről
.
Az ellenzéki mozgalom és hatalom viszonyáról
.
Szerkesztette: Szkíta-Ujgur
Hozzászólás ehhez a cikkhez: Tõnu Kalvet észt újságíró Trianonról: Június 4-e az észteknek ünnepnap, a magyaroknak gyásznap – 4. juuni eestlastele pidupäev, ungarlastele leinapäev
© 2015-2024 – vala.hu - A honlapot készítette: Pixelhuszár