Kik vagyunk? Hamarosan…
.
.
Óriási küzdelmek zajlanak őstörténetünk (koratörténetünk, előtörténetünk) [1.] körül. Szinte a vallásos hit vakbuzgalmához hasonlatos az az indulat, amellyel számos nemzettársunk viszonyul a kérdéshez. Az elsőrendű közügyi (politikai) [2.] kérdések közé emelkedett a „honnan jöttünk?”.
A tudományos élet vezető kutatói mintha új utakat is keresnének – de még mindig bőven akad pontatlanság és elhallgatás. Ezért tudósainknak fontos lenne kézbe kapniuk és figyelembe venniük az „új László Gyula”, Makkay János őstörténeti (koratörténeti, előtörténeti) írásait.
.
Néhány fontos műve:
.
.
.
.
.
Miért fontosak Makkay János művei?
.
Dr. Makkay János régész, a történelemtudományok doktora
(* Vésztő, 1933. augusztus 30.) 2007. július 7-én a budai várban átvette az Árpád-pajzs kitüntetést, lásd a képet: http://cyberpress.sopron.hu/article.php?id=13801
.
Miért lett a magyar nyelvrokonság és őstörténet ennyire közügy?
A téves elméletek biztos és rózsaszínben úszó, légváras megoldásokat kínálnak, ezért a komoly tudományos kutatások színtelennek és elégtelennek tűnnek.
A szlovák, román stb. „történetírás” elméleteit egyes magyarok – mint a kártyában – fölül akarják ütni. Én azt mondom: Ne túlozzunk, ne írjunk őstörténet-regényeket! Ragaszkodjunk a valósághoz – olyan, amilyen! De mások tévedéseit (hazugságait?) se hagyjuk szó nélkül.
.
Miért zűrös a magyar koratörténet (őstörténet)?
A hivatalos történetírás képtelen volt megnyugtatóan összeegyeztetni a hun–avar–magyar–turk (= türk) viszony-kapcsolat rendszert a tényekkel, meg a finnugor (uráli) nyelvrokonságot a türk (= törökségi) kapcsolatokkal, erős hatásokkal. Továbbá bőven akadnak rejtélyes, eldöntetlen vagy félreértett kérdések: a magyar nyelv orrhangú mássalhangzót tartalmazó szláv eredetű jövevényszavai (itt a nyelvész kutató ,,tetszés szerint”, ,,saját szakállára” módosította tételt…); a kazár–turk (= türk) kapcsolatok; a kettős honfoglalás (Bónáék leállították); a honfoglalások időpontja és lefolyása; Anonymus Gesta Hungarorum című értékes művének pontos elemzése (Györffy, Kristó és a mai kutatók egyfolytában ócsárolják!); a régészeti pontatlanságok (Hampel) és hamis keltezések (avar kori leletet tilos keltezni a 9. századra; üres a Kárpát-medence) stb., stb.
Persze ne várjunk 100%-os megoldásokat, ok nélkül ne „bántalmazzuk” tudósainkat! Hiszen minden nép előtörténetében megtalálható az a vonal, amely előtt a ,,termékeny” bizonytalanság uralkodik.
.
Miért kedvelem a tudós Makkay János írásait olvasni?
Mindig pontosan, kiterjedt szakirodalommal dolgozik – tudománytörténetbe ágyazott új meglátásokkal. (A kettős honfoglalást már Nagy Géza fölvetette és tárgyalta.) Fölfedi a hibákat és félreértéseket. Munkásságának legfőbb értéke: Az őstörténet, az avar kor és a honfoglalás kor tényei és eseményei helyrebillennek, mintegy összefüggő rendszert alkotnak. Legfőbb tétele a kettős honfoglalás újféle tartalommal: az avar korban megérkezett az ősmagyar nyelvű népesség, majd Árpád türk nyelvű turk népe a „második bejövetel” (vö. krónikáinkkal!) alkalmával megszervezte a Kárpát-medencét. Mai is ebből élünk… Lásd: http://vala.hu/makkay-janos/makkay-janos-fontos-muvei-ostortenetunk-es-a-honfoglalas-kor-targyalasahoz
.
Miért hallgatja el – túlnyomóan – a hivatalosság Makkayt?
Mert leleplezi a hibás tudományos tételeket – s név szerint a tudósokat is. Ám nem szabad szégyellnünk, ha kisebb-nagyobb tudósaink egykor tévedtek ebben vagy abban (és ők se szégyelljék!). Nincsen más út. Ha a hivatalos régészet és hivatalos őstörténetírásunk nem néz szembe saját mellélövéseivel, akkor folyik tovább a tudományos szomorújáték: „hegyek vajúdnak és egerek születnek.”
.
Mit üzennek szellemi nagyjaink?
Két idézettel zárom ezt a nagyon rövid eszmefuttatást. Tisztelettel felkérem a tudósokat egyrészt a pontos munkálkodásra, másrészt az egymásnak ellentmondó kutatási eredmények, tények és a valószerű elméletek hamisságmentes egyeztetésére, összefésülésére, mert:
,, – dolgozni csak pontosan, szépen,
ahogy a csillag megy az égen,
úgy érdemes.”
(József Attila: Ne légy szeles…)
.
,,A régi dolgokról keveset tudunk. De én nem is nagyon kutatom. Az okmányok ellentmondanak egymásnak, de ellentmondanak az okmányokat lapozgató és a hézagokat képzelettel kitöltő tudósok is.”
Veres Péter (1897–1970) földmunkás, népi író
Falusi krónika. 5. oldal. Budapest, Magyar Élet kiadása, 1941
.
.
Jegyzetek
.
1. Az őstörténet kifejezés helyett pontosabb a koratörténet vagy előtörténet (a 400-as évektől a 900-as évekig, az Árpádi honfoglalás előttig), de az általános használat miatt én is e mellett maradtam. Az őstörténet szó nyilván korábbi időszakokra, az őskorra utal. Lásd:
Tractata Minuscula 9 (1997) Makkay János: Egy magyar amatőr véleménye az uráli finnugorság származásáról. I. rész: a kőkor végéig Appendix: Az indoeurópai, valamint uráli/finnugor nyelvű népek legrégibb őstörténete Gábori Miklós modelljében (1997)
Tractata Minuscula 20 (2002) Makkay János: Egy magyar amatőr véleménye az uráli finnugorság származásáról. II. rész: a kőkor vége (2002)
.
2. Nyelvújítási szavak: közügy – politika, közügyelő, közügyes – politikus, közügyi, közügyes – politikai, közügyetlen – rossz politikus, nemzetközi, nagy-, helyi közügy – nemzetközi, nagy-, helyi politika, közügyel, közügyez – politizál.
.
3. Néhány ugrócím Makkay János műveinek megismerését segítendő:
http://vala.hu/makkay-janos/makkay-janos-a-magyarsag-keltezese-az-alapmu-elerheto-a-vilaghalon
.
Mészáros András
érdeklődő történelem- és magyartanár
.
Esküdt mondja:
Sokunkban, mert nincs harctéri tapasztaltunk, gyermeteg elképzelés él a háborúskodásról.
Valóban, küzdelmek zajlanak korai történetünk ügye körül. Csakhogy e versengés elsősorban arról szól, hogyan osszák el jeleseink egymás között az erőforrásokat, illetve ki mutathatja meg a másiknak, hol lakik az Úristen. A függetlennek címzett gondolkodókat – mint például Makkay Jánost – megtűrik, míg nem akarnak maguknak nagyobb részt, becsvágyuk nem keresztezi jeleseink szándékait. Bökénynek és Gazsónak pedig időről időre odavetnek valamit, hadd rágódjanak rajta, „honnan jöttünk?”. Amíg egymással marakodnak, nem foglalkoznak helyzetük kiábrándító részleteivel.
Előbb-utóbb kiderül majd az igazság – ez végül is elkerülhetetlen –, a mi életünkben azonban bizonyosan nem. Amíg marad a papok igazsága – tudniillik, hogy Földünk lapos, és Finnugrián kívül nem létezik más földrész –, addig nincs hová hajózni.
Miért lett a magyar nyelvrokonság és őstörténet ennyire közügy? Mert akadnak szerelmes országunkban önállóan gondolkodó elmék jócskán, kiket nem elégítenek ki a hivatalosan jóváhagyott, tekintély által szentesített, támadhatatlannak nyilvánított, kételyt, ellenvetést nem ismerő, nem engedő tantételek. Ennek okán a „függetlenek” maguk próbálják kezükbe venni hitelesebb korai történetünk megírását. Csakhogy ehhez legtöbbször nem eléggé felkészültek. Nincsen elegendő ismeretük, idejük és a többi. S természetesen akadnak álmodozók is, nem kevesen, kiknek a valóság nem elég tetszetős.
Miért zűrös a magyar előtörténet? Mert amit nyelvészeink és történészeink kínálnak, lényegében helytelen leírása a valóságnak. Ennélfogva minden ezzel ellenkező megállapítás nemkívánatos. Bármely vizsgálódás, mely megpróbálna túljutni Hunfalvyn és Budenzen, megkísérelne olyan leírást találni, mely jobban, kevesebb ellentmondással magyarázná nyelvünk eredetét, rokonságát, illetve vázolná fel őstörténetünket, veszélyt jelent a jó részben kinyilatkoztatáson alapuló finnugor nyelvészetre s az azt kiszolgáló magyar történettudományra. Mindenekelőtt, azonban érdemekben megőszült írástudóink önbecsülésére, egyeduralmára, tekintélyére és kényelmes állására.
A „hivatalos” nyelvészetnek és történetírásnak, illetve művelőinek – mondjuk ki nyíltan – csak annyira hiányzik a szkíta, hun, avar stb. kérdés vizsgálata, mint lepratelepre a pestis.
Ami pedig a kettős honfoglalás elméletét illeti, képzeljük el, hogy az avarok jórészt „magyarul” beszéltek. Nem különben ama bolgár (európai hun) csoport, melyet László és Makkay késői avaroknak nevez. Azután jött Eleved, Álmos és Árpád népe – három bolgár és négy szabar törzs szövetsége –, s egyesülvén a helyben lakó (székhelyi) avarokkal birtokba vette a Kárpát-medencét… Talán ez az igazság, talán nem. Fájdalom, mi aligha tudjuk meg.
Esküdt mondja:
A finnugor elmélet jelenlegi formájában tarthatatlan. Alaptételét – létezett egy közös uráli stb. alapnyelv – ugyanis nem lehet ellenőrizni, bizonyítani. Semmiképpen sem. A szabályosnak nevezett hangmegfelelések egyedül üdvözítőnek kinevezett módszerével sem!
Bizonyos magyar szavak – bizonyos valószínűséggel érvényesülő, bonyolult szabályokat alkalmazva – párhuzamba állíthatók a finnek, permiek, manysik stb. nyelvének bizonyos szavaival. Valójában – nyelvemlékek híján – mit bizonyít ez? Csupán azt, hogy sikerült egy bizonyos valószínűséggel alkalmazható módszert találni a mai magyar és a finn stb. nyelv bizonyos szavainak egyeztetéséhez.
A közös származás bizonyítéka, felebarátaim, az volna, ha fel tudnának mutatni nyelvemlékeket az urálinak nevezett népek feltételezett együttélésének idejéből. Ilyenek azonban nincsenek. Ha léteznének, már régen előálltak volna velük, nemde?
Finnugristáink legjelesebbje – nem homályos célzásokkal, hanem egyenes szavakkal – ki is jelenti:
„»A feltételezett finnugor ősnyelvnek eddig semmi írásos bizonyítéka nincs« – sőt: nem is lesz. Az ún. finnugor és/vagy uráli alapnyelv csak az ún. nyelvészeti rekonstrukcióval érhető el bizonyos fokig, de ugyanez vonatkozik számos más nyelvcsoportra és nyelvcsaládra is, például a germán és a szláv nyelvek csoportjára is.”
Mit jelent a nyelvészeti rekonstrukció ómagyarul? Nyelvészeink mai, élő nyelveket hasonlítanak össze, és vonnak le következtetéseket, a több ezer évvel ezelőtti, teljességgel ismeretlen nyelvi állapotokra vonatkozóan. Ezzel nem volna semmi baj. Jeleseink azonban következtetéseiket tekintik a nyelvrokonság bizonyítékának.
A tudomány, felebarátaim, csak olyan feltételezést tart befogadhatónak, mely ellenőrizhető; igazolható vagy cáfolható. A finnugor eszme alaptétele nem ilyen. Nem felel meg a tudományosság ismérveinek.
Ha egy állítást nem lehet ellenőrizni, akkor az úgynevezett „nem tudományos elgondolás”. Kiválóságaink pedig – azzal, hogy lépten-nyomon cáfolhatatlannak, megdönthetetlennek minősítik nézeteiket – akaratlanul maguk is elismerik, hogy eszméjük nem a tudomány illetékességi körébe tartozik.
A mondottak azt jelentik, hogy a finnugor elméletnek vége? Egyáltalán nem! Ha majd az indogermán nyelvészet és történettudomány hívei is elfogadják nézeteik tarthatatlanságát, és hirdetik az egész világon, bizonyságul minden népnek – akkor jön el a vég.
Lenne azonban rövidebb út is. El kellene vetni az Eszme alaptételét. Szilárdabb alapokra kellene helyezni, például azzal, hogy jeleseink (amíg nem kerülnek elő a feltételezett együttélés korából származó nyelvemlékek) nem beszélnek az uráli stb. nyelvek közös eredetéről, csak hasonlóságukról, illetve a hasonlóság mértékéről. Az urálinak nevezett nyelvek ugyanis kétségtelenül rokonok. Csak éppen nem származásuk, hanem hasonlóságuk szerint!
Bizony mondom néktek, előbb közölnek rólam ruhátlan képet a pletykalapok, mint ez, nevezetesen, hogy a finnugristák felülvizsgálják nézeteiket, megtörténne!
Hozzászólásaim sorozatának végére értem. A mondottakból remélhetően kiviláglik, nem érdemektől megőszült felebarátainkkal van elszámolni valóm, hanem viselkedésüket kifogásolom. Nem tetszik – gondolom, másoknak sem –, hogy egyeduralomra törnek, s ki akarják vonni nézeteiket az ellenőrizhető, kétségbe vonható kérdések köréből. Mások – egyebek között népük, országuk – kárára akarják fenntartani önbecsülésüket, befolyásukat.
Ha pedig valaki úgy érezné, hozzászólásaim nyomán önérzetében érte helyrehozhatatlan kár, eljárhat e szerint is. Ha elégtételt akar, hozzám hasonló másként gondolkodókkal kell hadakoznia, mert a valóságot, fájdalom, nem ütheti pofon.
© 2015-2024 – vala.hu - A honlapot készítette: Pixelhuszár