Niklus – Sausnauskas – Tarto – Terleckas: Balti felhívás, 1979. augusztus 23. – 40 éve szólalt meg a 49 észt, lett és litván hazafi

.

.

 MART NIKLUS, JULIUS SAUSNAUSKAS, ENN TARTO, ANTANAS TERLECKAS

.

BALTI FELHÍVÁS  –  BALTI APELL  –  BALTTILAINEN VETOOMUS

1979. augusztus 23.

.

     Negyven éve szerkesztették meg a Balti felhívást a kiváló észt és litván hazafiak az észtországi Tartuban, Mart-Olav Niklus lakásán. 49 (más álláspont szerint: 45 vagy 44) litván, lett és észt hazafi írta alá a korszakalkotó nyilatkozatot.

    A szöveg oroszra fordítását segítette Ljubov Kisszeljova észtországi orosz irodalomtörténész. Antanas Terleckas vitte az egyik másolatot Moszkvába, ahol Andrej Szaharov akadémikus juttatta el a nyugati újságíróknak.

     A másik példány a Georg Ots hajón jutott el Finnországba a Stockholmban élő Ants Kippar közvetítésével. Augusztus 23-án este már tárgyalta a Balti felhívást az Amerika Hangja és a Szabad Európa Rádió. A New York Times augusztus 25-én közölte.

.

.

.

.

.

Mart-Olav Niklus észt ellenálló, a Balti felhívás szerkesztője, biológus és fordító (Tartu, *1934. szeptember 22.). Az ő tartui lakásán szerkesztették meg a Balti felhívás szövegét. (Gecse Géza fényképe, forrás: aspektus.eu)

.

.

.

.

.

.

.

Julius Sausnauskas litván ellenálló, a Balti felhívás szerkesztője, katolikus pap, ferences szerzetes (Vilnius, *1959. március 18.). (A kép forrása: https://potemes.lt/julius-sasnauskas-biografija-kurybos-bruozai-konspektas-kalbejimai-pastraipos/ )

.

.

.

.

.

.

.

Enn Tarto észt ellenálló, a Balti felhívás szerkesztője, politikus, munkás, kazánfűtő (Tartu, *1938. szeptember 25.). (A kép forrása: https://et.wikipedia.org/wiki/Enn_Tarto)

.

.

.

.

.

.

Antanas Terleckas litván ellenálló, a Balti felhívás szerkesztője, közgazdász, politikus (Krivasalis, *1928. február 9.) (A fénykép forrása: https://lt.wikipedia.org/wiki/Antanas_Terleckas)

.

.

FELHÍVÁS

AZ SZSZKSZ, AZ NSZK, AZ NDK ÉS AZ ATLANTI CHARTÁT ALÁÍRÓ

ORSZÁGOK KORMÁNYAIHOZ, VALAMINT AZ ENSZ FŐTITKÁRÁHOZ

1979. augusztus 23.

.

A Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége kormányának

A Német Szövetségi Köztársaság kormányának

A Német Demokratikus Köztársaság kormányának

Az Egyesült Nemzetek Szervezete főtitkárának, Kurt Waldheim úrnak

.

     A szovjet jogtudomány a nemzeti önállóságot [szuverenitást] így határozza meg: A nemzetnek minden joga, politikai szabadsága és tényleges lehetősége megvan ahhoz, hogy átfogó módon dönthessen saját sorsáról, és mindenekelőtt éljen az önrendelkezés jogával, amely magában foglalja az anyaországtól elszakadás jogát (cessatio) és önálló állam létrehozását. A nemzeti önállóság jellemzője a politikai, területi, kulturális és nyelvi önállóság. Az állam teljes és kizárólagos jogokat élvez a közélet említett területein, és biztosítja a jogok lehető legteljesebb érvényesülését.

    A nemzeti önállóság nem csökkenthető vagy növelhető, csak megsérteni vagy helyreállítani lehet.

1919-ben Lenin tényszerűleg [de facto] elismerte az Orosz Birodalomtól éppen elszakadó Észtországot, Lettországot és Litvániát. 1920-ban Szovjet-Észtország békét kötött ezekkel az országokkal, ami Oroszország részéről a jog szerinti [de jure] elismerést jelentette. A szovjet kormány nevében Lenin örök időkre lemondott az Észtországgal, Lettországgal és Litvániával szemben támasztható minden igényről. Ennek ellenére Sztálin és Hitler e népek önrendelkezési joga ellen járt el. Ez év augusztus 23-án lesz 40 éve, hogy megkötötték az úgynevezett Molotov–Ribbentrop egyezményt, amelynek végrehajtása véget vetett Észtország, Lettország és Litvánia függetlenségének.

    1939. augusztus 23-án kötött megnemtámadási egyezményt a Német Birodalom és a Szovjetunió. A hozzá kapcsolódó titkos jegyzőkönyvek Kelet-Európa érdekövezetekre osztását tartalmazták. Az SZSZKSZ külügyi népbiztosa, V. M. Molotov és J. Ribbentrop német külügyminiszter bizalmas megbeszéléseinek tárgya Finnország, Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Besszarábia és Észak-Bukovina volt. A titkos jegyzőkönyvek tartalmazták, hogy Finnország, Észtország és Lettország sorsáról a Szovjetunió, Litvániáról a németek gondoskodnak.

    1939. szeptember 28-án az SZSZKSZ és Németország határmegállapítást és barátsági szerződést írt alá, amely úgy módosította az augusztus 23-i jegyzőkönyvet, hogy Litvánia is a Szovjetunióhoz kerül a Šešupė folyó bal parti vidékét kivéve, amelyet Németország szállna meg, amennyiben „rendkívüli intézkedések”-re kerülne sor.

    1940. június 15-étől 17-éig a szovjet kormány utasítására a Vörös Hadsereg „rendkívüli intézkedéseket” foganatosított Litvániában, Lettországban és Észtországban. Egyidejűleg bekebelezték azt a litván területet, amelyet Németországnak kellett volna megszállnia a Sztálin–Hitler szerződés értelmében.

    1941. január 10-én Németország szovjetunióbeli nagykövete, dr. Von Schulenburg és az SZSZKSZ Népbiztosi Tanácsának elnöke, V. M. Molotov új titkos jegyzőkönyvet írtak alá, amelyben a fent említett litván terület adásvétel tárgyát képezte. A német kormány 7,5 millió aranydollárért vagy 31,5 millió birodalmi márkáért (Reichsmark) lemondott a Szovjetunió javára a Šešupė folyótól nyugatra fekvő területről.

   A Molotov–Ribbentrop egyezményből következett a történelem két legnagyobb zsarnokának, Sztálinnak és Hitlernek az egész emberiség ellen irányuló szövetsége, amely a fő felelősséget hordozza a második világháború kitöréséért. Mi szégyenletes napnak tartjuk augusztus 23-át.

     F. D. Roosevelt amerikai elnök és W. Churchill angol miniszterelnök 1941. augusztus 14-én aláírta a hat cikkelyből álló Atlanti Chartát. A második cikkely kifejti, hogy az Egyesült Államok és Anglia „nem fogadnak el olyan területi változásokat, amelyek nincsenek összhangban a kérdéses népek szabadon kinyilvánított akaratával”. A harmadik cikkely: „Tiszteletben tartják minden nép jogát, hogy olyan kormányzati formát válasszon, amely szerint élni kíván; arra törekednek, hogy helyreállítsák azon népek kizárólagos jogait és önrendelkezését, akiket erőszakkal fosztottak meg ezektől a jogoktól. ” Az SZSZKSZ 1941. szeptember 24-én csatlakozott a Chartához.

    A szovjet nyilatkozat kimondja: „A Szovjetunió külpolitikáját … a népek a önrendelkezési jogának alapelve vezérli… A Szovjetunió minden olyan nép jogait védelmezi, amely hazája függetlenségét és területi sérthetetlenségét kívánja, továbbá védelmezi olyan társadalmi rendszer és kormányzati forma létrehozását, amelyet a népek gazdasági és kulturális fejlődésük érdekében megfelelőnek és szükségesnek tartanak.”

     Meg kell jegyeznünk, hogy a nemzetközi jog szerint a népek önrendelkezési jogának megvalósulása lehetetlen, ha országuk területén megszálló csapatok tartózkodnak. Ezt hangsúlyozza a lenini békedekrétum, amely kimondja, hogy ha egy népközösség számára „nem biztosítják a jogot, hogy szabad választásokkal – idegen csapatok jelenléte vagy külső hatalmi nyomás nélkül – döntsön nemzeti létezésének formájáról, akkor ennek a területnek a csatlakozása egy másik államhoz bekebelezést (annexiót) jelent, vagyis a bekebelezésről és erőszakos leigázásról van szó.”

    A müncheni egyezmény (1938. szeptember 29.) következményei semmissé váltak a második világháborús német vereség eredményeképpen. A nyugatnémet hatóságok a csehszlovák közvélemény nyomására kezdettől fogva érvénytelennek ismerték el a müncheni egyezményt.

     Ezzel szemben a Molotov–Ribbentrop egyezmény nyilván még mindig törvényerővel rendelkezik. Úgy látjuk, a világ közvéleményének hallgatása ebben a kérdésben bátorítja a múlt, jelen és jövő békebontóit.

      Azzal a kéréssel fordulunk:

      – a Szovjetunió kormányához, hogy tegye közzé a Molotov–Ribbentrop egyezmény teljes szövegét és minden titkos jegyzőkönyvét. Emlékeztetünk rá, hogy a szovjet kormány a Békedekrétumban kinyilvánította, hogy tartózkodik a titkos diplomáciától. Egyúttal azt kívánjuk, hogy a Molotov–Ribbentrop egyezményt nyilvánítsa kezdettől érvénytelennek;

    – az NSZK és az NDK kormányaihoz, hogy hivatalosan nyilvánítsák kezdettől érvénytelennek a Molotov–Ribbentrop egyezményt, és hogy ezzel segítsék a szovjet kormányt az említett szerződés következményeinek felszámolásában, az idegen csapatok eltávolításában a Baltikum területéről;

      – az Atlanti Chartát aláíró államok kormányaihoz, hogy erkölcsi felelősségüket átérezve határozottan ítéljék el a Molotov–Ribbentrop egyezményt és következményeit. Emlékeztetünk arra, hogy az ilyen kérdéseket a nemzetközi jog szerint nem belügyként kellene kezelni, mivel lényegüket és irányultságukat tekintve veszélyt jelentenek a békére és a biztonságra, és mivel durván megsértik a nemzetközi normákat. A népek és nemzetiségek önrendelkezési jogának alapelvéből következik a gyarmatosítás elleni és a nemzetközi bűntettek elleni küzdelem összes módszerének törvényessége. Ide tartozik a felszabadítási harc számára nyújtott nemzetközi támogatás törvényessége. A meghirdetett nemzetközi jogi alapelvek szerint ezenfelül az összes államnak külön-külön és együtt támogatnia kell a népek egyenjogúságának és önrendelkezésének alapelvét;

     – az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkárához, emlékeztetve arra, hogy ez szervezet a Népszövetség jogutódja, amelynek Észtország, Lettország és Litvánia is tagjai voltak, mielőtt „rendkívüli intézkedések” történtek volna. Ezért Ön felelősséggel tartozik ezeknek az államoknak a sorsáért. Azt kívánjuk, hogy az ENSZ következő ülésszakán foglalkozzanak a Molotov–Ribbentrop szerződés következményeinek felszámolásával.

     Emlékeztetünk arra, hogy a népek önrendelkezési jogának alapelve a újabb kori nemzetközi jog részévé vált. Az önrendelkezési jogot olyan fontos nemzetközi okiratok erősítik meg, mint az ENSZ Alapokmánya (az 1., 13., 55., 76. cikkelyek); a gyarmatok és a gyarmati népek függetlenségét célzó határozat (a közgyűlés 25. ülésszakán, 1960. december 14-én hagyták jóvá); a közgyűlés 1965. november 20-i határozata, amely elismeri a gyarmati népek harcának törvényességét; a faji megkülönböztetés minden formájának felszámolását célzó nemzetközi megállapodás (amelyet a 20. ülésszak hagyott jóvá 1965. december 21-én); a polgári és politikai jogokra vonatkozó nemzetközi egyezmény (amelyet a 21. ülésszak fogadott el 1966. december 16-án); a nemzetközi jog alapelveiről szóló nyilatkozat (amelyet a 25., ünnepi ülésen hagytak jóvá 1970. október 24-én). Ezekben és az ENSZ egyéb nemzetközi jogi okirataiban kikristályosodnak a a nemzeti egyenjogúság és önrendelkezési jog alapelveinek mai tartalmai.

     Ami azt jelenti:

     – hogy minden népnek jogában áll szabadon rendelkezni természeti kincseiről;

    – hogy minden állam kötelessége együtt és külön-külön elősegíteni – az ENSZ Alapokmányával összhangban – a népek egyenjogúságának és önrendelkezési jogának megvalósulását.

     Az egyenjogúságot és az önrendelkezési jogot a nemzetközi jog legfontosabb alapelvévé nyilvánította az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet Záróokmánya.

     És Ön, főtitkár úr, jól tudja, hogy egyes ENSZ-tagállamok megsértik a fent említett kötelező nemzetközi szerződéseket. Azt kívánjuk, hogy a közgyűlés következő ülésszaka tűzze napirendjére Észtország, Lettország és Litvánia helyzetét, mivel ezen országok népeit megfosztották attól a joguktól és lehetőségtől, hogy maguk dönthessenek sorsuktól.

.

       1979. augusztus 23.

.

      [A litván, lett és észt aláírók:]

     Romas Andrijauskas, Stasė Andrijauskienė, Alfonsas Andriukaitis, Edmundas Bartuška, Vytautas Bastys, Vytautas Bogušis, Vadas Bobinas atya, Romas Vitkevičius, Jonas Volungevičius, Jonas Dambrauskas, Romas Eišvydas, Rimas Žukauskas, Ivars Žukovskis, Alfreds Zaideks, Juris Ziemelis, Liutauras Kazakevičius (Kozakiewicz, Luttawor Wladimir), Leonas Laurinskas, Valdis Larius, Rimas Mažukna, Algirdas Mocius atya, Mart Niklus, Napoleonas Norkūnas, Uldis Ofkants, Sigitas Paulavičius, Angelė Paškauskienė, Kęstutis Povilaitis, Žydrė Povilaitytė, Jonas Pratusevičius, Jadvyga Petkevičienė, Jonas Petkevičius, Feliks Nikmanis, Sigitas Randis, Endel Rat, Henrikas Sambora, Leonora Sasnauskaitė, Julius Sasnauskas, Algis Statkevičius, Kęstutis Subačius, Enn Tarto, Antanas Terleckas, Erik Udam, Ints Calitis, Petras Cidzikas, Arvydas Čekanavičius, Vladas Šakalys, Jonas Šerkšnas, Zigmas Širvinskas, Mečislovas Jurevičius, Virgilius Jaugelis atya

.

     A balti köztársaságokat, Litvániát, Észtországot és Lettországot – népeik akaratától függetlenül, ténylegesen az SZSZKSZ csapatai által végrehajtott megszállás eredményeképpen – a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségéhez csatolták.

    Hűséggel tartozva a népek egyenjogúságát és önrendelkezési jogát tartalmazó alapelvekhez, tiszteletben tartva minden nép jogát, hogy önállóan dönthessen sorsáról, úgy látjuk, hogy a jelenlegi történelmi helyzetben Litvánia, Lettország és Észtország önrendelkezési jogának kérdéskörét népszavazással kell eldönteni oly módon, hogy biztosítsák a nép számára a szabad akaratnyilvánítás lehetőségét.

      Támogatjuk Litvánia, Észtország és Lettország képviselőinek felhívását, hogy vizsgálják meg e népek önrendelkezési jogát és e jog megsértését.

.

      1979. augusztus 23-án

                                                                         Malva Landa

                                                                        Viktor Nyekipelov

                                                                        Tatjana Velikanova

                                                                        Andrej Szaharov

                                                                         Irina Ginzburg

.

.

.

.

.

.

.

Endel Ratas észt ellenálló, a Balti felhívás egyik észt aláírója, hajógépszerelő (Halinga körzet, Tarva falu, *1938. december 8. – † Albu körzet, Mägede falu, 2006. szeptember 2.). Erik Udammal együtt vezették az észt ellenállási mozgalmat, folyamatosan a KGB megfigyelése alatt álltak. Arno Saar fényképe, forrás: https://www.ohtuleht.ee/192271/vabadusvoitleja-endel-ratas-autasu-vastuvotmine-oleks-alandav

.

.

.

.

.

.

.

Erik Udam észt ellenálló, a Balti felhívás egyik észt aláírója, munkás, edző (Tallinn, *1938. július 10. – Tallinn, † 1990. február 6.). Endel Ratasszal együtt vezették az észt ellenállási mozgalmat, folyamatosan a KGB megfigyelése alatt álltak. A fénykép forrása: https://dissidenten.eu/laender/estland/biografien/erik-udam/

.

Mart Niklusról dióhéjban

     Mart-Olav Niklus biológus (ornitológus) és nyelvtanár 1934. szeptember 22-én született Tartuban. Mint másként gondolkodót és emberjogi küzdőt 1958–1966-ban, 1976-ban és 1981–1988-ban tartotta fogságban (börtönben vagy munkatáborban) a szovjet-orosz hatalom. A rendszerváltozás után, 1991-ben az orosz szervek helyreállították jó hírét, mentesítették a szovjet ítéletek alól.

     Mart Niklus szabadulásától, 1988 nyarától tevékenyen részt vett a független Észt Köztársaság (Eesti Vabariik) helyreállításában: az Észt Kongresszus küldötte. Majd az Eesti Kodanik párt képviselőjeként az észt országgyűlés, a Riigikogu tagja 1992–1995. Tevékenyen védelmezi Észtország érdekeit, a többi között a tartui békében (1920. február 1.) rögzített észt határvonalat, amelyet a szovjet-orosz hatalom önkényesen módosított (1945-ben Petserimaa és a Narvatagune terület, az Észt Köztársaság 5,2 %-ának elcsatolásával). Mart-Olav Niklus számos észt és nemzetközi szervezet tagja, tanácskozások kedvelt előadója, kiváló fordító, máig tevékenyen alkotó közíró, észt és külföldi kitüntetések tulajdonosa.

Lásd még:

http://www.aspektus.eu/content/level-vilag-kozvelemenyehez

.

A Balti felhívás forrása

Sirje Sinilind: Malomkövek között. Följegyzések az észtországi szovjet nemzetiségi politikáról, 194–1984. Fordította Mészáros András. AB Független Kiadó, 1988. 120–124. oldal

A finn eredeti lelőhelye

Sirje Sinilind: Viro ja Venäjä. Havaintoja Neuvostoliiton kansallisuuspolitiikasta Virossa, 1940–1984.Alea-Kirja, 1985 (2. kiadás). 196–198. oldal

Lásd még:

https://et.wikipedia.org/wiki/Balti_apell

.

Idegen szavak helyett használt magyarok

önállóság = szuverenitás

elszakadási jog = cessatio

ténylegesen = de facto

jog szerint(i) = de jure

tényszerűleg = de facto

bekebelez = annektál

kizárólagos = szuverén

.

Fordította és szerkesztette: Mészáros András

 

© 2015-2024 – vala.hu - A honlapot készítette: Pixelhuszár