Tallinni nagykövetségünk bezárásának és újranyitásának bonyodalmai (ügyvivő vagy „kiskövet”?)

F i n n u g o r       F i gy e l ő

Mi történt két éve? Miért így történt? Hogyan tovább?

                                                        „Észtország Magyarország számára nem egy ország a sok közül, hanem megbecsülendő barát, hűséges rokon.” Jávorszky Béla műfordító, volt helsinkii és tallinni nagykövet (Magyar Nemzet, 2014. augusztus 1.)

                                                         „Esetleg lehetne olcsóbban, mondjuk fele személyzettel, három fővel üzemeltetni a követséget (ez más külképviseleteknél, főleg a biztonságosabb országokban jelenthetne megtakarítást). …   …Az Európai Unió lazulhat, föl is bomolhat, akkor pedig még nagyobb lesz a kétoldalú kapcsolatok jelentősége. …”  (Két kis részlet a Navracsics Tibor miniszter úrhoz intézett levelemből, 2014. július 24.)

Nem mozgok otthonosan a külügy berkeiben – önálló és bonyolult „szakmáról” lévén szó. Ennélfogva nem ismerem a minisztérium szervezési-eljárási rendjét, még kevésbé látom át a nemzetközi kapcsolattartás módszertanát és a biztonsági előírásokat. Tehát nem tartom tévedhetetlennek ezt a kis írást. Inkább csak morfondírozok, kérdezek, illetve kifejezem véleményemet – mintsem megfellebbezhetetlen állításokat fogalmaznék meg.

A tallinni nagykövetség megnyitása jelentős és biztató esemény volt, Jávorszky Béla kiváló nagykövetként működött, a kölcsönös vezetői látogatások jól sikerültek, Orbán Viktor miniszterelnök úrra igen jó benyomást tett Észtország.

.

Már várható volt a javulás: újra önálló képviselet Tallinnban!

Hogy változás várható az észt–magyar kapcsolatokban, azt sejteni lehetett az észt Riigikogu (Államtanács, tulajdonképpen országgyűlés) elnökének, Eiki Nestornak 2015. október eleji budapesti látogatásából. Az egyik észt tudósításban ez a mondat állott:

„Samuti arutas Nestor Ungari presidendi ja parlamendi spiikriga kahe riigi saatkondade taasavamist Budapestis ja Tallinnas.” [7] Magyarul: „Nestor az elnökkel és az országgyűlés elnökével ugyancsak megvitatta a két állam nagykövetségeinek megnyitását Budapesten és Tallinnban.”

Március 11-én több honlapon megjelent a hír önálló képviselő Tallinnba helyezéséről. Marina Kaljurand 2016. márciusi látogatása után pedig már a Magyar–Észt Társaságban is bejelentették nem hivatalosan (áprilisban és májusban, mert márciusban nem volt külön társasági találkozó): nyáron arra számíthatunk, közvetlen képviselőt küld a magyar állam Tallinnba.

.

Az új képviselet nagyrészt Németh Zsolt elnök úr érdeme

Az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke már 2014-ben ellenezte a bezárást, sőt az év november 21-én megpendítette az újranyitás lehetőségét. [5]. Az idén május 27-én pedig hivatalosan is belejelentette tallinni tárgyalásai végén: „Magyarország helyreállítja diplomáciai jelenlétét Észtországban.” [8] Sokan reméljük, hogy észtül jól beszélő, az észtekkel közvetlen kapcsolatot teremteni képes, hazafias gondolkodású magyar ember képvisel majd bennünket nyelvrokonaink körében.

.

Mi történt két éve?

2014 nyarán beütött a ménkű. Már benne jártunk a hosszú szünetben, amikor a forró júliusi nyárban (nyárhó) 8-án derült égből villámcsapásként vágódott a hír: a tallinni és a nicosiai nagykövetséget szeptember 15-én bezárja a külügyminisztérium (helyettük megnyitják a mongóliait és ecuadorit). A magyarországi kormánynak tulajdonképpen 2-3 hét alatt, illetve két hónap alatt „sikerült” lerombolnia a hivatalos magyar–észt kapcsolatokat

.

A finnugor érdekérvényesítés gyengesége Magyarországon

A kormányzati tényezőkkel többen és több helyütt tárgyaltak, tiltakoztak a felelős, illetve felelősséget érző személyek – inkább csak egyénileg. Közös föllépésre csak szeptemberben került sor. Persze, hogy nyári szünet volt, de az észtbarát erőknek szervezettebben kellett volna föllépniük júliusban is.

Kinek kellett volna sikeresen érvényesítenie érdekeinket? A Tallinni Magyar Intézet akkori vezetőjének, Bereczki Urmasnak (kiváló újságíró, történész, keramikus) és Segesdi Mónikának (kiváló műfordító, nyelvtanár), a Magyarországi Észt Intézet igazgatójának nem volt tisztük és lehetőségük nyomást gyakorolniuk a magyar külügyi irányítóira – maguk is állami alkalmazottak lévén.

Jávorszky Béla, a kiemelkedő műfordító és volt helsinkii, illetve tallinni nagykövet magánlevélben és újságcikkel [4] is tiltakozott. Dr. Bereczki András tiszteletbeli főkonzul is folytatott tárgyalásokat a követségbezárás elkerüléséért, sikertelenül.A nyári szabadságok és tanulmányutak miatt csak szeptemberre sikerült összehozni a finnugoros oktatók, hallgatók, az észt intézet és más támogatók összefogását, ami már csak az énekes búcsúztató emberi díszletéhez volt elégséges. Érdekes, hogy a 2014. szeptember 15-i Áldás utcai búcsúztató rendezvényt is magánszemély jelentette be, elég kevés helyen hirdették – mintha óvatoskodtak volna a szervezők. Jellemző, hogy a kezemben lévő Árpád-sávos zászló rettegéssel töltötte el a jelenlévő szervezőket és egyes felelős vezetőket: minden áron el akarták velem tetetni a történelmi zászlónkat. Pedig az úttest túlsó oldalán álltam, illetve a járdán. Kedves finnugor Vezetők! Azért a finnugor ügyekhez is kellene némi bátorság, olykor merészség. Persze, hogy nap mint nap megfontolt, szakértő munkálkodásra van szükség, de olykor a határozott kiállásra is. A színtelen-szagtalan, semleges csomagolás ma már kevés. Nemzeti jelképeink pedig nem az idegenszívű törpe kisebbség engedélyétől függenek. Akinek nem inge, ne vegye magára!

.

Levelem Navracsics Tibor (akkori) külügyminiszter úrnak

De ne szaladjunk annyira előre! Némi gondolkodás, anyaggyűjtés után július 24-én több mint három oldalas levéllel fordultam a miniszterhez. (A levél teljes szövegének közzétételétől eltekintek – néhány személyesebb kitétel miatt.)

A III/6-os pontban a felelősséget firtattam: „Ki vagy kik javasolták a kormánynak, hogy döntsön észtországi nagykövetségünk megszüntetéséről? Orbán Viktor miniszterelnök? Ön, külügyminiszter úr vagy valamelyik osztályvezető? Vagy valaki más?”

Persze hogy gazdaságtalan 6-7 embert Tallinnban állomásoztatni. Az észtek is kisebb személyzettel működtetik a követségeiket. A III/2-es pontban erre tettem javaslatot: „Esetleg lehetne olcsóbban, mondjuk fele személyzettel, három fővel üzemeltetni a követséget (ez más külképviseleteknél, főleg a biztonságosabb országokban jelenthetne megtakarítást). Ugyancsak megoldható lenne olcsóbb bérlet keresése a nagykövetségnek. Mivel nem szakmám a külügy, a takarékos megoldások megtalálása – más államokban működő külképviseleteink esetében is – nyilvánvalóan az Önök feladata.”

Néhány fontos, sikeres elemet is kiemeltem a magyar–észt kapcsolatokból:

„– Az első világháború után az észtek segítették hazahozni a magyar hadifoglyokat, s a trianoni Csonka-Magyarország elszigeteltségét is segítette föloldani az észt (és finn) kapcsolat.

– Vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó és Konstantin Päts észt elnök levélváltása indította el a szép kapcsolatokat.

– A kommunizmus évtizedei alatt kárpátaljai magyarok százait fogadták szeretettel, és támogatták őket az észtországi egyetemeken, főiskolákon.

– Kiválóak a diplomáciai és politikai kapcsolatok, egy éve Magyarország köszönetet mondott Észtországnak a Magyarországgal kapcsolatos visszafogott hangvétel miatt.

– A két ország társaságai, egyetemei, testvérvárosai, iskolái, gyülekezetei összefognak, együttműködnek. Folyik a finnugor együttműködés minden szinten.

– Közös múltunk része a kommunizmus bűneinek azonos megítélése.

– Az észt szakos oktatás (esztológia) nagyszerűen működik Budapesten, a magyar szakos oktatás (hungarológia) pedig Tartuban.

– Egymás kultúrája iránt nagy az érdeklődés, folyik a szépirodalom fordítása.”

A IV/5-ös pontban újfent megvilágítottam a kisebb követség kérdését, lehetőségét: „Igen, el tudom képzelni, hogy egy nagykövetség működtetése nem olcsó mulatság. Nézzük a két külképviseletet. Az Észt Köztársaság budapesti nagykövetségén általában három fő dolgozik: a nagykövet (egyúttal meghatalmazott nagykövet Szlovéniában és Horvátországban is), egy észt és egy magyar titkárnő (májusban a nagykövetet visszahívták Tallinnba); ugyanakkor a jelenlegi tallinni magyar nagykövetségen a követtel együtt hatan dolgoznak. (A Tallinni Magyar Intézetben a vezetővel együtt hárman dolgoznak – külön, a belvárosi épületben. A budapesti Észt Intézetben két fő működik két gyakornok segítségével.) Tehát lehetséges kisebb létszámú nagykövetséget is működtetni.”

A IV/8-as pontban hivatkoztam a nyelvrokonságra mint kiemelkedő érvre [1] – sajnos hiába: „A magyar–észt nyelvrokonság fontos alap. Ősi szókincsünk, toldalékrendszerünk, mondattani sajátságaink többsége finnugor (uráli) eredetű. Nekünk nincsenek egészen közeli nyelvrokonaink (közvetlenül nem értjük a legközelebb álló a manysi és hanti nyelvet, továbbá a komi és udmurt, mari és mordvin, a finn, észt, lapp és a többi finnségi nép beszédét). Úgyhogy azokat kell megbecsülnünk, akik vannak.”

Majd folytattam a helyes nemzettudat kívánalmaival: „A finnugor-ellenesség hibás, politikai eredetű viselkedésforma. A gazdagon kimunkált finnugor nyelvtudomány létrejötte és fejlődése az áldozatos magyar tudósok sikere-érdeme is. Egyébként nem vagyok a keleti (és egyéb) külügyi és gazdasági nyitás ellen, hiszen szükséges és hasznos a törökségi (turáni) népekkel a kapcsolatépítés: ők is a múltunk részei és a jövőnk lehetőségei. Az avar–magyar továbbélést egyre több régészeti és történeti érv igazolja. Nyelvünket több száz törökségi eredetű szó gazdagítja. Egész néphagyományunk, népzenénk törökségi hatás alatt állott (csuvasok, avarok, onogurok, kazárok, türkök, besenyők, kunok, törökök stb.). De nyelvünk nem egy az egyben törökségi (mert különben valamennyire értenénk a törökségi nyelveket). Igen, nekünk vannak szép turáni hagyományaink. De ne essünk át a ló másik oldalára, a finnugorokat se hanyagoljuk el! A finnugor tudományokat és törökségi tudományokat, a nyelvészeti, népzene-tudományi, néprajzi, régészeti, történettudományi, embertani, örökléstani stb. tudományos eredményeket nem szembeállítani kell egymással, hanem megvilágítani, egyeztetni és összekapcsolni.”

.

Egyszerre több vasat tartanak a tűzbe?

Itt jegyzem meg, hogy bizonyos egyensúlyozási szándékot tapasztalok a hatalmi tényezők részéről. Mintha szükség esetén beáldoznák a finnugor ügyeket – a hatalom erősítése és a szavazatszerzés érdekében – a törökségi kapcsolatokért cserébe. Ha tényleg így áll a dolog, ez bizony elvtelenség. Persze érthető, ha a Fidesz igyekszik egyszerre több vasat tartani a tűzbe. A Jobbik és a különféle hazafias mozgalmak ugyanis az Attila-hagyományra és a törökségi-mongol–magyar kapcsolatra kívánnak építkezni. (A Karpatia havi folyóirat igencsak előnyben részesíti Obrusánszky Borbála törökségi-mongol tárgyú írásait.) Nem baj, önmagában dicséretes a keleti nyitás. Az is helyes, ha törökségi nyelvekkel is megismerkednek a keleti nyitásra készülők. (Viszont még mindig piszkálja az örmények csőrét a budapesti baltás azeri gyilkos kurta-furcsa kiengedése hazai börtönbe: azonnal elengedték és hőssé avatták az ottani hatóságok.) Nem ellenzem a törökségi kapcsolatok ápolását (sem), de azt nem javallanám, hogy fideszes, jobbikos vagy magyar fórumos vezetők törökségi nyelvvé minősítsék át finnugoros anyanyelvünket. Csak azért, mert két szomszédsági népünk hazugságokra építi őstörténetét, nekünk nem szabad hazudnunk.

Igen népszerű idén a Lovasíjász című dokumentumfilm, amely elsősorban ősi életmódunk egyik ágát népszerűsíti. Nos nézzük meg a lovasíjász szavunkat, mely szép bizonyítéka ősi életmódunknak, nyelvünk finnugor rokonságának. Nos, a ló: manysi nyelven low, hanti nyelven loγ, törökül at vagy bejgir; íj: manysiul jäwt, hantiul joγöl, finnül jousi; nyíl: hanti nyelven nyal, udmurtul nyöl, finnül nuoli, észtül nool, törökül ok.

.

Dr. Navracsics Tibor miniszter úr megtisztelő és igen tartalmas válaszlevele (2014. szeptember 9.)

A miniszter úr nem válaszolt minden kérdésre, de megtisztelő levelével érzékeltette a döntés nehézségeit: „…megfontolásokat, amelyek az Ön számára érthetően fájdalmas, de a munkatársaim és magam számára sem könnyű döntés során vezetettek.”

A többi között jelezte a külügyi vezetés többirányú feladatait: „A keleti nyitás… nem jelent nyugati zárást,…” „…a magyar külgazdaság több lábra állítása”

Őszintén megírta az ország anyagi nehézségeit. Így feltételezem, hogy a minisztérium költségvetési korlátok között működik: „Magyarország az állam pénzügyeinek sikeres konszolidálása és a beinduló gazdasági növekedés ellenére sajnos továbbra sincs abban a helyzetben, hogy minden jó törekvést és fontos tevékenységet finanszírozni tudjon.”

Nyomós érvként jelezte az ismert tényt: „…Helsinki földrajzi közelsége…”

Ez is fontos érve a miniszter úrnak: „Tisztában vagyok azzal, hogy a helyzetünk a nyelvrokonság miatt különleges. Mégis meg kell említenem, hogy számos más ország is ezt az utat járja, vagyis nagyköveteik Helsinkiből vannak akkreditálva.”

Ellentételezésként a művelődési kapcsolatok erősítésével is biztatott a miniszter úr: „A magyar–észt kapcsolatok legintenzívebb területe mindig is a kultúra volt. Ennek fellegvárát, a Tallinni Magyar Intézetet megerősítjük, hogy az eddigieknél jobb feltételekkel tölthesse be küldetését. Döntésünk tehát egyáltalán nem jelenti azt, hogy kivonulunk a relációból. A nyelvrokonság és az érzelmi szimpátia miatt amúgy is a kultúra volt a reláció szilárd talapzata, egyik legfontosabb területe, s ezt nemhogy feladnánk, hanem folyamatosan fenntartjuk, sőt továbbfejleszteni szeretnénk. Észtország fontos partner kulturális örökségünk gondozásában, így az ottani magyar intézet továbbra is működik, fontos bázisa marad a nyelvi, a kulturális és a tudományos kapcsolatok ápolásának.”

.

Sértő döntés: érthető az észtek megrökönyödése, megint „Helsinkihez csatolják” őket

Navracsics Tibor miniszter úr és Szijjártó Péter államtitkár úr nem tudatosították magukban, hogy Észtországot érzékeny pontján sértik meg ezzel a lépéssel. Mi sem szeretjük, ha lenéznek vagy kicsinek tartanak bennünket. Ha tényleg igaz, hogy a külügyminisztérium valamelyik képviselője azt válaszolta a HVG-nek, hogy Románia, Szerbia és Szlovákia is Helsinkiben bízza meg a nagykövetet a tallinni képviselettel, akkor ez nagyon szomorú.

Éppen ez fáj az észteknek. Ugyanis csak 1918 és 1940 között voltak függetlenek (ebből az első két év szabadságharc), s szinte csodaszerűen tudtak talpra állni 51 évi szovjetosítás után, 1991-től. (Máskülönben az első világháború utáni időkben fölmerült ugyan a finn–észt államszövetség terve, de mindenki inkább saját magát kormányozza.) Az észtek önálló nép önálló nyelvvel, a maguk urai akarnak lenni!

A magyarországi döntés sértette az igen fontos finnugor együttműködés ügyét is. Ezt a kérdést jól kiemelte a 2016. májusi tallinni tárgyalások alkalmával Németh Zsolt elnök úr: „Észtországi látogatásán felmerült harmadik legfontosabb témaként a finnugor együttműködést említette a külügyi bizottság elnöke. A felek egyetértettek abban, hogy a finnugor örökség fontos szál, amely összeköti Finnországot, Észtországot és Magyarországot, valamint az Oroszországban élő finnugor közösségeket. Emlékeztetett arra, hogy a magyar Országgyűlés 2013-ban törvénybe iktatta a finnugor összetartozás napját, illetve hamarosan finnugor világtalálkozót rendeznek Finnországban.” [8]

.

Urmas Paet külügyminiszter úr és az észt kormány helyesen cselekedett-e a viszontbezárással?

Amikor „rugalmassággal” és „célszerűséggel” magyarázva – de a „viszonosság” elve alapján – a budapesti bezárásról döntött, Észtország is veszített. Ugyanis az Áldás utcai nagykövetség több országot ellátó, jól kiépített központként üzemelt. Vegyük számításba azt is, hogy nálunk korábban is létezett, a nagykövetek cseréje óta erősödött az észtbarátok tábora, gyarapodott az észtül tanulók száma, szélesedett a finnugorkapcsolat-tartók köre. Bezárás helyett azt is mondhatta volna Urmas Paet: „Mi nem X. Y-hoz vagy Z-hez küldtük, bíztuk meg (akkreditáltuk) Priit Pallum nagykövetet (illetve a már kijelölt, következő személyt), hanem a magyar néphez, a Kárpát-medencébe.” Bécsből csak „ellátni” tudja Budapestet Rein Oidekivi nagykövet úr, de igazán jelen lenni nem képes. Véleményem szerint tehát a 2014. szeptember 30-i észt követségbezárás hiba volt. (Az Áldás utcai épület egyébként még mindig az észt állam tulajdonában van.) (Máskülönben Urmas Paet hozta tető alá az oroszokkal az Észtországnak területi veszteséget okozó határszerződést. Jelenleg az Unió állományában tevékenykedik.)

.

Egyáltalán közösek-e érdekeink az észtekkel?

Ha jól belegondolunk, valóban teljesen eltérő földrajzi környezetben, illetve hatalmi-szomszédsági körülmények között él a két nép. Az észtet anyanyelvként beszélők létszáma körülbelül 1 100 000-re tehető (idegen nyelvként még mintegy 200 000 fő beszéli az észtet). A magyarság száma ennek több mint a tízszerese. (A „kis nép” fogalmát túlhangsúlyozzák a mai világban. Hitre és bátorságra van szükségünk, nem pedig kicsinyhitűségre. Nem vagyunk kis népek.) Az észttel szemben a magyar nyelvterületet 96 éve tudatosan szétszabdalták, s a második nagy háború meg a „rendszerváltás” után sem enyhítettek a sorsunkon (pedig a környékünkön féltucatnál több új államot hoztak létre). Az észtek részleges szétszabdaltsága inkább a kivándorlás eredménye, míg a 35 %-nyi más nyelvű betelepített népesség a szovjet időkből ragadt ott ragadt terhelve az észt társadalmat.

És itt érkeztünk el a két ellentétes hatású békeszerződés kérdéséhez. Mit szól a magyar külügy ahhoz, hogy Észtország hatalomgyakorlói az észt függetlenség kiinduló pontjának számító, az alkotmányukba belefoglalt tartui békét megszegve az ország területének 5%-át át akarják engedni Oroszországnak? [9] Ellenpróba: Az észt hatalom támogatja-e, támogatná-e a magyartalanításra (jelenleg lassú népirtásra) ítélt, többszöri ritkításokon-irtásokon átesett, elnyomott, elcsatolt magyarok önrendelkezését a Kárpát-medence területén?

Nyilvánvaló, hogy mindkét nép erősen függő gazdasági helyzetben él (akár nevezhetném félgyarmatinak is; érdekes: az észtek egy főre jutó éves jövedelme valamivel nagyobb a miénknél, mivel náluk kisebb a termelőmunkára képtelenek személyek aránya).

Vagy hogyan értékelték a 2006. október 23-án Budapesten tartózkodott Arnold Rüütel észt köztársasági elnök és Tarja Halonen finn köztársasági elnök a sok ezer magyar ember bántalmazását, szétverését (kardlappal, könnygázzal, viperával), a 12 ember szemének kilövését stb. Ezek a közös „európai értékek”? (Tarja Halonen mint a soros EU-elnök ország vezetője nem válaszolt a hazafiak kép-szöveg tartalmú beadványára.)

Összegezve: Az életbe vágó észt, illetve magyar érdekek területén éppen a két nép diplomatáinak (vezetőinek) kell(ene) megtalálniuk a nyelvrokonság érzülete által is támogatott, hatékony együttműködés formáit. (Persze az EU nem éppen nemzeteink erősítésén munkálkodik – a „mellékelt ábra” szerint, napjaink fő történése-„történtetése”, a „migráns”-ügy  alapján.) A nagykövetségek mint intézmények ténylegesen nem a nyaralás céljait szolgálják.

.

A külügyminisztériumba küldött, 2016. január 3-i levelem

Ennek az évnek az elején eljuttattam a XIX. Bárczi Füzetet a külügyminisztérium munkatársának, az észt ügyek előadójának egy rövid kísérőlevéllel. (A levél teljes szövegét nem közlöm – ugyancsak bizonyos személyes vonatkozások miatt.) Újra leszögeztem: „Mindenesetre elégséges egyetlenegy fő észtül jól beszélő magyar ember – azaz nagykövet (esetleg egy fő ügyintézővel), aki megfelelően, jelenlétével és szavával is képviseli a magyarokat. Szíveskedjenek már példát venni a Horthy-korszak Észtország-politikájáról.”

.

Ki és miért zárta be a tallinni követséget?

Navracsics Tibor csak 3 hónapig volt külügyminiszter (2014. június 6-ától szeptember 22-éig; utána távozott az EU brüsszeli gépezetébe). A 2014-es újabb kétharmados (ténylegesen 45 %-os) Fidesz-KDNP-győzelem mámorában a „keleti nyitás” jelszavával és a „külgazdasági” jelző első helyre emelésével a fiatal, tapasztalatlannak nevezhető Szijjártó Péter került a miniszteri székbe. (Tényleg létkérdés a külgazdaság sikere. De egyáltalán nem biztos, hogy az új külképviseletek révén majd „dől a lé”. Kívánom, hogy „dőljön”!) Tehát a tallinni nagykövetség takarékossági indokú átszervezésre irányuló, téves megítélés alapján meghozott döntés áldozata lett – bár e döntésbe belejátszhatott a Fidesz-KDNP keleti nyitása, a törökségi kapcsolatok erősítésének a szándéka is.

De most már nézzünk előre! Várjuk az észt–magyar kapcsolatok továbbfejlődését. S talán nyugodtan kijelenthetjük: nem mindig a hatalomtól kell várnunk az előrelépést. Mi magunk ápolhatjuk a finnugor és egyéb kapcsolatokat észt barátainkkal, s lehetünk népünk hasznos „kiskövetei”.

Mészáros András

Felhasznált források:

1. Összefoglaló a magyar–észt nyelvrokonságról:

http://vala.hu/eszt/a-magyar%E2%80%93eszt-nyelvrokonsagrol-vazlat

2. Mészáros András levele dr. Navracsics Tibor miniszter úrnak (2014. július 24.). Kézirat

3. Dr. Navracsics Tibor miniszter úr válaszlevele (2014. szeptember 9.). Kézirat

4. Jávorszky Béla: Rekviem egy kapcsolat haláláért (Magyar Nemzet, 2014. augusztus 1.)

5. Németh Zsolt külügyi bizottsági elnök úr rövid bejelentése, 2014. november 21-én:

http://hirtv.hu/hirtvkulfold/ujranyithat-a-tallinni-magyar-nagykovetseg-1259417

6. Mészáros András levele a Külgazdasági és Külügyminisztérium észt ügyekkel foglalkozó ügyintézőjének (2016. január 3.). Kézirat

7. Urmas Seaver tudósítása, 2015. október 6.:

http://www.riigikogu.ee/pressiteated/riigikogu-juhatus/nestor-arutas-ungari-presidendi-ja-parlamendi-spiikriga-euroopa-randekriisi/

8. Németh Zsoltnak, az Országgyűlés Külügyi Bizottsága elnökének bejelentése, 2016. május 27.:

http://www.hirado.hu/2016/05/27/nemeth-zsolt-augusztus-elsejetol-magyarorszag-helyreallitja-allando-diplomaciai-jelenletet-esztorszagban/

9. Az észt–orosz határkérdés és mai háttere:

http://www.aspektus.eu/content/az-eszt-orosz-hatarkerdes-es-mai-hattere

Nemzeti zászlónk        A finnugor zászló                Az Árpád-ház zászlaja

(A 15-16. századtól   (Szymon Pawlas alkotása)     (Szent István király pénzén, 

fokozatosan lett                                                                    a Lancea Regis nevű

nemzeti zászlónkká.)                                              ezüst dénáron már szerepel.)

© 2015-2024 – vala.hu - A honlapot készítette: Pixelhuszár