Bemutatkozás

Kik vagyunk? Hamarosan…

Makkay János fontos művei őstörténetünk és a honfoglalás kor tárgyalásához

.

Amelyeket a hivatalos tudomány mintha mellőzne, elhallgatna…

.

László Gyula tudós régészünk és képzőművészünk annak idején írott és képi alkotásaival megtermékenyítette a honfoglalás korra irányuló köz- és tudományos gondolkodást. Életművének folytatója, kiegészítője és meghaladója dr. Makkay János (született: 1933. augusztus 30-án Vésztőn). A kiváló ősrégész az 1990-es évek elejétől őstörténetünket és a honfoglalás kort tüzetes vizsgálat alá vette. Kutatásait, eredményeit a hivatalos kutatók még eléggé elhallgatják. (Elvétve leereszkedve bírálják.) Pedig a kiemelkedő ősrégész, a történelemtudományok doktora (1985) a hatalmas tudásanyagot nem csupán áttekinti és értelmezi, hanem új összefüggéseket talál, sőt újabb írásos forrásokat is bekapcsol a kutatási irányok módosításához. Őszintén sajnálom, megértem a megmerevedett tudomány képviselőit (persze ne legyen erőltetett célunk a tudományos eredmények mindenáron való változtatgatása), de a régészeti tények makacsul figyelmeztetnek bennünket – új kiindulópontokat kínálva az avar kor és Árpád honfoglalásának újratárgyalásához.

Mi a fő baj a hivatalos őstörténet- és honfoglalás-kutatással?

– Az első nehézség: a 19. század második felében fölállított történelmi szerkezet már elmerevedett, ezért módosításra szorul, hiszen számos új forrás, különösen pedig rengeteg avar kori és honfoglalás kori temető leletanyaga áll rendelkezésünkre.

– A másik, talán még súlyosabb gond: Néhány kérdésben a vezető kutatók elhallgatják vagy megmásítják a tényeket.

Vegyünk néhány példát!

– A hivatalos kutatók szinte üresnek állították be a Kárpát-medencét 800–900 között.

– Azt sem akarják tudni, kik a blakok.

– Helytelenül magyarázzák, nem akarják komolyan venni (a feltehetően) I. Béla király jegyzője, Anonymus által írott Gestát.

– Hosszú ideig tagadták az avar kori avar és egyéb népcsoportok továbbélését (,,természetesen” a szlávokat kivéve!). (Mostanában néhány tudományos mű már pedzi az avar kori népesség részleges továbbélését.)

– Tagadják és aragóniainak állítják be  az Árpád-sávos zászlót, pedig már Szent István király Lancea Regis (= királyi lándzsa) feliratú ezüst dénárján láthatók a vízszintes sávok stb.

Dr. Makkay János a bonyolult kérdésekről is igyekszik érthetően beszélni – bár a részletező és erőteljesen lábjegyzetelt tanulmányok nem könnyű olvasmányok. Munkássága új kezdetet és lendületet jelent múltunk e rejtélyesebb korszakának megismerésében.

Azért is bocsátjuk közre dr. Makkay János fontos tanulmányainak, könyveinek jegyzékét (a teljesség igénye nélkül), hogy jelezzük: 1993-tól 2016-ig minden fontos részkérdésben újranyitotta a magyarok elődei ősrégészetének, az avar kor s a honfoglalás kor történetének tárgyalását. Úgyhogy a mai, fiatal vagy kiérdemesülőben lévő kutatóknak illik áttekinteniük (legalább vázlatosan ismerniük) dr. Makkay János fölismeréseit, tudományos tétel-javaslatait.

Ugyanis erkölcstelen cselekedetnek, hadd ne mondjam: szellemi eltulajdonításnak (= lopásnak) számít újra fölfedezni azt, ami már föl van fedezve. Örvendetesnek tűnik, hogy a kiváló történész, dr. Szabados György ,,Avar–magyar találkozó. Helyszín, időpont?” című írásában (2015) már idézi dr. Makkay János két fontos művét:

http://real.mtak.hu/29997/1/Szabados%202015%20Szentp%C3%A9teri%2060.pdf

Egy szónak is száz a vége: Irány a könyvtár (és persze a világháló)! Ismerkedjünk meg dr. Makkay János eddigi bőséges és színes életművével – de nem öncélból. Hanem nemzeti önismeretünk kiteljesedéséért. Nincs szükségünk eltúlzott, hamisított őstörténetre, elégedjünk meg a valósággal. (De egyidejűleg rá kell mutatnunk a környező népek képtelen őstörténeti, történeti tévedéseire, esetleges szándékos hamisításaira. Akár nekünk kell megírnunk az ő valós történelmüket is – a rendelkezésünkre álló értékes és hiteles történelmi források, segédtudományi eredmények alapján.)

Még egyetlen gondolatcsokor: A régi időkben minden nép kicsi volt – néhány száz fős nemzetségek, néhány ezres törzsek már erősnek számítottak. S aztán a népesség – kedvező feltételek közepette – erősödött, gyarapodott. Érdekes és letagadhatatlan körülmény, hogy a népek nevei véletlenül alakulnak ki – tessék csak utánanézni! (A fiatalabb népek már inkább választanak vagy ,,gyártanak, gyártatnak” maguknak népnevet.) Ma már a történelem ,,véletlen” folyamatait, mozgatórugóit sokkal jobban ismerjük. Mindenesetre továbbra is a család, gyermekek, közösség, nemzet, hit és műveltség – ezek kulcsszavaink és -feladataink. Nem vagyunk kis nép és műveltség, a nagyok közé tartozunk. Dolgozzunk hát tovább jövőnkért, és Kölcseyvel szólva ,,… a haza fényre derűl!”

                                                                                                                     Mészáros András

.

Néhány fontos gondolat, idézet dr. Makkay János ősrégész, régész, a történelemtudomány doktora, egyetemi oktató tollából:

nem kettős honfoglalásról van szó. Hanem egy korábbi nyelvfoglalásról, és egy későbbi honfoglalásról. A kettő közötti különbséget még a legkitűnőbb kutatók sem hajlandók megérteni.

nem az Árpádi türkök 896-os honfoglalásával volt és van bajom, hanem azzal, hogy a magyar nyelv érkezése hozzájuk van kapcsolva.

az első, nyelvi honfoglalás nem 896-ban történt meg.

Itt alább, a vala.hu honlapon olvasható Makkay János átfogó, de a részletekre is kitérő kiváló könyve:

http://vala.hu/irasaink/makkay-janos-indul-a-magyar-attila-foldjere-2-atdolgozott-es-bovitett-kiadas-a-szerzo-kiadasa-budapest-2009

.

Tartalom

Az egyetemes történelmi, illetve egyéb tárgyú írásokat is benne hagytuk a sorban. A művek nagyjából a Tractata Minuscula értekezés-sorozat sorszámozása szerint következnek, de a művek egy részét csoportokba soroltuk – a következőképpen:

ÖSSZEFOGLALÓ MŰVEK

A BLAKOKRÓL

A JÁSZKÉRDÉS

– EGYÉB TANULMÁNYOK

RÉGÉSZET, ŐSHAZA

– EGYÉB MŰVEK

KEMÉNY BÍRÁLAT

– EGYÉB MŰVEK

BÍRÁLAT

– EGYÉB MŰVEK

AZ AVARKÉRDÉS

A HONFOGLALÁS ELŐTT, KÖZBEN ÉS UTÁN

– EGYÉB MŰVEK

A SZÉKELYKÉRDÉS

A SZLOVÁKKÉRDÉS

– EGYÉB TANULMÁNYOK

.

ÖSSZEFOGLALÓ MŰVEK

Makkay János: A magyarság keltezése (1993)

Makkay János: A magyarság keltezése (Szolnok, 1994)

Tractata Minuscula 70-71 (2009)  Makkay János: Indul a magyar Attila földjére. 2., átdolgozott és bővített kiadás (2009)

Makkay János: Attila kardja, Árpád kardja: Irániak, szarmaták, alánok, jászok (Szeged, Csongrád Megyei Múzeumok Igazgatósága, 1995)

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

.

A BLAKOKRÓL

Tractata Minuscula 2 (1997)   Makkay János: Hogyan lettek a blakokból románok avagy hogyan támogatják teljes odaadással magyar kutatók a román hipernacionalizmust?  Két függelékkel:  1. Götz László: apotheószisz vagy apokoloküntószisz    2. A Kmoskó-jelenség (1997)

Tractata Minuscula 46 (2006)   Makkay János: Hogyan lettek a blakokból románok?  Flaccustól a román áfiumig   Appendix: Erdélyi helynevek magyarázatai   A blak = vlach-hoz méltó elméletek (2006)

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

.

A JÁSZKÉRDÉS

Tractata Minuscula 5 (1997)   Makkay János: Előítéletek nélkül a jászokról (1997)

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

.

EGYÉB TANULMÁNYOK

Tractata Minuscula 4 (1997)   Makkay János: Baloldali értékek (1997)

Tractata Minuscula 8 (1997)   Makkay János: A nyugati ember Ázsiából kapta az isteneit (1997)

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

.

RÉGÉSZET, ŐSHAZA

Tractata Minuscula 9 (1997)   Makkay János: Egy magyar amatőr véleménye az uráli finnugorság származásáról. I. rész: a kőkor végéig   Appendix: Az indoeurópai, valamint uráli/finnugor nyelvű népek legrégibb őstörténete Gábori Miklós modelljében (1997)

Tractata Minuscula 20 (2002)   Makkay János: Egy magyar amatőr véleménye az uráli finnugorság származásáról. II. rész: a kőkor vége (2002)

Tractata Minuscula 35 (2004)   Makkay János: Lovak és őshazák avagy: szelídíteni kell az elvadult házilovakat (2004)

Tractata Minuscula 59 (2007)   Makkay János: Szarvasok, lovak, szemfedők, üstök és tálak. Indoiráni (indoárja) sajátosságok a finnugor és a magyar régiségben, és keltezésük kérdései (2007)

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

.

EGYÉB MŰVEK

Tractata Minuscula 10 (1998)   Makkay János: Két öreg múzeumbarátom  Appendix: A magyar nyelv isten szaváról (1998)

Tractata Minuscula 11 (1998)   Makkay János: A sárkány meg a kincsek (1998)

Tractata Minuscula 12 (1998)   Makkay János: Iranian elements in early Mediaeval heroic poetry (1998)

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

.

KEMÉNY BÍRÁLAT

Tractata Minuscula 13 (1998)   Makkay János: Quomodo historia conscribenda sit avagy hogyan kell történelmet írni? (1998)

Tractata Minuscula 18 (2000)   Makkay János: Hogyan kell őstörténelmet írni? (2000)

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

.

EGYÉB MŰVEK

Tractata Minuscula 14 (1999)   Makkay János: Two studies on early Shamanism (1999)

Tractata Minuscula 15-16 (1999)   Ekkehard barát: Vita Waltharii manu fortis. Erős kezű Valter története. Fordította: Tulok Magda és Makkay János

Tractata Minuscula 17 (1999)   Makkay János: ‘Holt lóra patkó’. Három tanulmány Torma Zsófia emlékezetére (1999)

Tractata Minuscula 19 (2000)   Makkay János: Egy ősi háború – A unique document of early war (2000)

Tractata Minuscula 21 (1999)   Makkay János: Kőkori cigánytelep a szocializmus virágkorában (1999)

Tractata Minuscula 22 (2000)   Makkay János: The early Mycenaean rulers and the contemporary Early Iranians of the Northeast (2000)

Tractata Minuscula 23 (2000)   Makkay János: Magyarország Európa közepén. Tények Európa három történeti régiójáról (2000)

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

.

BÍRÁLAT

Tractata Minuscula 24 (2000)   Makkay János: Kislexikon a Nagylexikonról. Az első tíz kötet néhány régészeti és történeti szócikkéről (2000)

Tractata Minuscula 60 (2007)   Makkay János: Második kislexikon a Nagylexikonról és lexikongyártókról. Teljesen rendben van a magyar régészet oktatása és irányítása?   With a summary in English: Le deuxième Petit Larousse sur le Grand Larousse Hongrois   Is teaching and central guidance of Hungarian archaeology in good order? (2007)

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

.

EGYÉB MŰVEK

Tractata Minuscula 25 (2001)   Makkay János: A laskodi Szent László-freskó és a keresztről leemelt vérző Megváltó. Szent László és a Szent Grál Laskodon (2001)

Tractata Minuscula 26 (2001)   Makkay János: Neolithic prelude to the Indo-Europeanization of Italy (2001)

Tractata Minuscula 27 (2001)   Makkay János: Textile impressions and related finds of the Early Neolithic Körös culture in Hungary (2001)

Tractata Minuscula 28 (2002)   Makkay János: A nagyszentmiklósi aranykincs Budapesten őrzött iratai – Die in Budapest aufbewahrten Akten des Goldschatzes von Nagyszentmiklós (2002)

Tractata Minuscula 30 (2002)   Makkay János: A pentelei kódex (2002)

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

.

AZ AVARKÉRDÉS

Tractata Minuscula 1 (1996)   Makkay János: Avarus, hringus, Salanus. Tudósok költötte talányok Erik lovag 795-ös rablóhadjáratától Alpár homokjáig (1996)

Tractata Minuscula 41 (2005)   Makkay János: Saecula Avarorum. Avar századok   Appendix: A Tisza neve a 9. században (2005)

Tractata Minuscula 52 (2006)   Makkay János: Az avar Attila   Az aranykerevet és Kézai Simon más koholmányai (2006)

Tractata Minuscula 63 (2008)   Makkay János: Három hun história Attila gyuláról, Krimhildről és Orsolyáról   Summary: Three Hun stories on Attila-Iulius, Crimhild and Ursula (2008)

Tractata Minuscula 80 (2012)   Ekkehard barát: Vita Waltharii manu fortis – Erős kezű Valter története. Fordította: Tulok Magdolna és Makkay János    Makkay János: Hunok – avarhunok – várkonyok és az avar Attila (2012)

Tractata Minuscula 67 (2009)   Makkay János: Öntsünk tiszta vizet kagánok-Árpádok ivókürtjébe, óbort László király ezüst csészéjébe!    Appendix: Szvatoplukék, a cenzorok, és az onogur – ogre vérszívó szarmagyarok (2009)

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

.

A HONFOGLALÁS ELŐTT, KÖZBEN ÉS UTÁN

Tractata Minuscula 3 (1997)   Makkay János: Hungaroslavica (2007)

Tractata Minuscula 31 (2003)   Makkay János: Magyarok – avarok – szlávok   Appendix: Egy Szvatopluk vezér a nagymorvák birodalmában (2003)

Tractata Minuscula 37 (2004)   Makkay János: Korai szláv kölcsönszavaink keltezési kérdései és a honfoglalás (2004)

Tractata Minuscula 29 (2002)   Makkay János: Kronológiai és más kommentárok Bóna István korai váraihoz (2002)

Tractata Minuscula 77 (2011)   Makkay János: A vérszerződéstől a Szeri országgyűlésen át a Szent Koronáig (2011)

Tractata Minuscula 74 (2010)   Makkay János: Marosvártól Őscsanádig. Nevek és helyek összefüggései Anonymusnál   A regnum Szent István király szerint (2010)

Tractata Minuscula 76 (2011)   Makkay János: Kis Magyar Anonymus. Félresikerült tolmácsolások (2011)

Tractata Minuscula 51 (2007)   Makkay János: A honfoglalás bolgár modellje. Dunai bolgárok és bolgár-szlávok a Kárpát-medencében (2007)

Tractata Minuscula 43 (2005)   Makkay János: Türkmagyarok – Turcohungarica. Bevezetés egy történelmi tévtan tételeibe (2005)

Tractata Minuscula 33 (2003)   Makkay János: Árpád vezér győzelme és Pannónia földje    Appendix 1: G. Childe-tól az ázsiai magyar őshazáig. A szovjet bolsevista nacionalizmus pánszláv háttere   Appendix 2: Anonymus ócsárlása. Magyar akadémikusok szótárba szedett színes jelzői Anonymusról (1999)

Tractata Minuscula 61 (2007)   Makkay János: Árpád fejedelem (2007)

Tractata Minuscula 68 (2009)   Makkay János: Az Árpádok szent kürtjei és a meótiszi kürtünnep   Appendix: Akhilleusz nehéz lándzsájának arany karikája (2009)

Tractata Minuscula 69 (2010)   Makkay János: Az Árpádok szent kelyhe és szent csészéje (2010)

Tractata Minuscula 75 (2010)   Makkay János: Árpád fejedelem sírjának keresgélése-kutatása feleslegesen Deutsch-Altenburgban, sohasem komolyan Óbudán (2010)

Tractata Minuscula 57 (2007)   Makkay János: Árpád-sávos zászló a királyi lándzsán. Mikor koronázták meg István királyt? (2007)

Tractata Minuscula 58 (2007)   Makkay János: Császár vagy pápa – császár és pápa. Részletek István Király koronázásának időpontjáról és jóváhagyásáról (2007)

Tractata Minuscula 73 (2010)   Makkay János: Árpád-házi Imre herceg rejtélyes halála (2010)

Tractata Minuscula 54 (2007)   Tulok Magda: Földi asszony – Égi szent. Árpád-házi Szent Erzsébet stockholmi fej-ereklyetartója (2007)

Tractata Minuscula 6-7 (1997)   Makkay János: ‘A tempore regis Atile conservata’. Új történetek Szent László királyról (1997)

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

.

EGYÉB MŰVEK

Tractata Minuscula 32 (2003)   Makkay János: Die Hexe Eisennase – A vasorrú bába (2003)

Tractata Minuscula 34 (2003)   Makkay János: The origins of the Proto-Greeks and Proto-Anatolians (2003)

Tractata Minuscula 36 (2004)   Makkay János: A néger Athéna (2004)

Tractata Minuscula 38 (2004)   Makkay János: Tellek – tételek – istenek (2004)

Tractata Minuscula 39 (2005)   Makkay János: Úton – útszélen (2005)

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

.

A SZÉKELYKÉRDÉS

Tractata Minuscula 40 (2005)   Makkay János: A székelyek   Appendix 1: Comagena, Cetium, Cezunmaur    Appendix 2: Hunok – gótok – avarok. Magyar botránykrónika röviden (2005)

Tractata Minuscula 66 (2009)   Makkay János: Siculica Hungarica. A székelyek az ősidők kezdeteitől magyarok. A kérdés Nagy Gézától László Gyuláig    Rövid appendix honfoglaló ezüstökről és avarokról, és a tudományos eltulajdonításról: de furto erudito (2009)

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

.

A SZLOVÁKKÉRDÉS

Tractata Minuscula 62 (2008)   Makkay János: Szlovákia – szlovák múlt nélkül  Magyar múlt – szlovákok nélkül (2008)

Tractata Minuscula 72 (2009)   Makkay János: Szvatopluk kivolta, hatalma, halála (2009)

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

.

EGYÉB TANULMÁNYOK

Tractata Minuscula 42 (2005)   Makkay János: A Csodaszarvas ókori görög mitikus történetekben, és indoiráni párhuzamaik (2005)

Tractata Minuscula 44 (2005)   Makkay János: Supplement Stamp seals (2005)

Tractata Minuscula 45 (2006)   Makkay János: Baloldali értékek. 2. kiadás (2006)

Tractata Minuscula 47 (2006)   Makkay János: The Oar of Odysseus (2006)

Tractata Minuscula 48 (2006)   Makkay János: The Miracle Stag (2006)

Tractata Minuscula 49 (2006)   Makkay János: Az úr szava nem Isten szava (ad Vekerdi in: Mny 1999)    Etruszkok és magyarok    Anonymus    Magyar isten   Bencze Lóránt régi magyar bibliái    Appendix: Ötzi, a Jégember megpróbáltatásai (2006)

Tractata Minuscula 50 (2006)   Makkay János nyomtatásban megjelent munkái. Az első ötven év (1957–2006)    List of publications of J. Makkay. The first fifty years (1957– 2006)    Türk áfium    Egy fordítás különös sorsa (2006)

Tractata Minuscula 53 (2006)   Makkay János: Sövény és Szer (2006)

Tractata Minuscula 55 (2007)   Makkay János: Pécs Quinque Ecclesiae. A sírkamrák és a katakombák (2007)

Tractata Minuscula 56 (2008)   Makkay János: Odüsszeusz evezője (2008)

Tractata Minuscula 64 (2008)   Makkay János: Új magyar ideológia (2008)

Tractata Minuscula 65 (2009)   Makkay János: Nagy Theoderik utolsó útja a Csodaszarvas nyomában. The descent of Theoderic the Goth into hell on the stag’s trail    Appendix I: A szoptató agancsos szarvas. Aranyozott szarv és agancs   Appendix II: Pécs nevének etimológiája (2009)

Tractata Minuscula 78 (2011)   Makkay János: György apród arany karperece Borisz fejedelem kijevi udvarában    Rezjume: Zolota grivna pazsa Jurija pri kijivszkomu dvori knyaza Borisza (2011)

8 hozzászólás – Makkay János fontos művei őstörténetünk és a honfoglalás kor tárgyalásához

  1. Fodor József Zsigmond mondja:

    Nagyon örültem a kezdeményezésüknek. Nekem az a legnagyobb gondom, hogy nem tudom beszerezni a T.M. sorozat még hiányzó kb. harminc kötetét.

    Tisztelettel:mint fent

    • Mészáros András mondja:

      Tisztelt Uraim!

      Makkay János műveiből jó néhány kapható a Penna Bölcsész Könyvesboltban: 1053 Budapest, Magyar u. 40.

      Nyitva: H–P 13.00–17.00
      Távbeszélő: 30–203-1769
      info@pennakonyvesbolt.hu

      Kérem, mihamarabb érdeklődjenek — és szóban foglalják le a füzeteket!

      Tisztelettel és üdvözlettel: Mészáros András, Bicske

  2. Zoltan Bognar mondja:

    Tisztelt Cím!
    Ha lehetséges, szeretném megtudni Makkay János elérhetőségét, hogy ÍAz avar Attila kötetével kapcsolatban fontos információkat és bizonyítékokat továbbíthassak számára.
    köszönettel: B. Zoltán

    • Mészáros András mondja:

      Tisztelt Uraim!

      Makkay János műveiből jó néhány kapható a Penna Bölcsész Könyvesboltban: 1053 Budapest, Magyar u. 40.

      Nyitva: H–P 13.00–17.00
      Távbeszélő: 30–203-1769
      info@pennakonyvesbolt.hu

      Kérem, mihamarabb érdeklődjenek — és szóban foglalják le a füzeteket!

      Tisztelettel és üdvözlettel: Mészáros András, Bicske

  3. Barna István mondja:

    Az a baj, hogy Makkay János itt említett írásait lehetetlen megszerezni, avagy csak valahol helyben elolvasni.

    • Mészáros András mondja:

      Tisztelt Uraim!

      Makkay János műveiből jó néhány kapható a Penna Bölcsész Könyvesboltban: 1053 Budapest, Magyar u. 40.

      Nyitva: H–P 13.00–17.00
      Távbeszélő: 30–203-1769
      info@pennakonyvesbolt.hu

      Kérem, mihamarabb érdeklődjenek — és szóban foglalják le a füzeteket!

      Tisztelettel és üdvözlettel: Mészáros András, Bicske

  4. Bakos Veronika mondja:

    Kérem segítségüket, hogy juthatnék hozzá a Tractata Minuscula 54. számhoz benne Tulok Magda: Földi asszony – Égi szent c. íráshoz? A Pennában nincs meg.

  5. Fodor József mondja:

    A T. M. sorozatból a 38.,58.,52.,55.,2.,13.,20.,23.-t cserélném a 26.,61.,63.,41.-re.

Hozzászólás ehhez a cikkhez: Makkay János fontos művei őstörténetünk és a honfoglalás kor tárgyalásához

(A mezők kitöltése kötelező. A villámlevélcím cím nem fog látszani a hozzászólás elküldése után.)