Keresés

MAGYAR–ÉSZT NYELVROKONSÁG

BŐVEBB ÁTTEKINTÉS

.

.

Szép szavú, hivő tanító édësanyám, Mészáros Árpádné Mohácsy Anna,

valamint zëngő szavú, dolgos-tudós tanár édësapám, Mészáros Árpád

                 emlékének ajánlom e dolgozatot. M. A.

.

.

Bevezetés

.

Soha, sehol nem láttam ilyen összefoglalót (sem szakirodalomban, sem a világhálón). A 2015 őszén összeállított 5-6 oldalas észt–magyar hasonlító vázlatomat immár háromszorosára, 15 oldalra bővítettem. Nem kívánok nyitott kapukat döngetni. Hogy miért fogtam bele? Azért, mert magam is nagyon kíváncsi voltam: Tényleg, mi a rokon az észtben s magyarban? Nos, bőven leltem közvetlen megfeleléseket – s jócskán közvetett megfeleléseket is. Kimondottan meglepett a közös eredetű toldalékok magas száma! Egyébként a képzőrendszerekben még több együttes elemet lehetett volna találni. Hangtörténeti fejezet nincsen e műben (hangrendszereink közös jellemzői és eltérései, hangmegfelelések, szabályos hangváltozások). Ez esetleg későbbi dolgozat tárgya lehet.

Hálásan köszönöm a több helyről kapott tanácsokat, javaslatokat: biztattak, egy kicsit dicsértek, de javítottak dolgozatom színvonalán.

Igazi, mély szeretettel köszönöm feleségemnek, Mészárosné Lázi Zsuzsannának megértését, türelmét, gondoskodását, hogy mindenkor biztosította és továbbra is nyújtja a szerető hátteret munkálataimhoz.

.

Kiragadva a közös eredetű anyagot. Főként történeti-összehasonlító nyelvtudományi munkákból, hála szorgos tudósainknak, szerkeszthettem egybe az alábbiakat. Egyszerűen írni ilyen bonyolult kérdésről, mint a nyelvrokonság? Igen, a lényeges tudományos eredményeket igyekeztem összegyűjteni. Kiragadva az adatokat az uráli-finnugor nyelvészeti összefüggésekből, bonyolult elemzésekből, csakis a magyar–észt közös eredetű (közvetlen vagy közvetett kapcsolódású) anyagra figyeltem. Ez az eljárás ugyan nem nyújt teljes képet, tudniillik az uráli nyelvek mintegy láncolatot, ágakat és csoportokat képeznek.

.

Alapnyelv. Az uráli-finnugor nyelvtudomány hagyományos alaptétele az uráli, finnugor alapnyelv egykori léte (az ugor alapnyelv: a magyar, manysi és hanti elődnyelve). A másik tényező a nyelvek térségi (areális) együttélése, szövetsége. A nyelvek hatnak egymásra: nyelvváltás (-vesztés); nyelvi elemek átvétele, alá- és rárétegződése, beszűrődése. A változás, fejlődés nem mindig egyenesvonalú vagy fokozatos. Pusztay János professzor szerint nyelvünk korai kapcsolatban állt a szamojéddal, illetve az ősi szibériai nyelvekkel: a magyar a keleti nyelvtömbben foglalt helyet. Az alapnyelv fölfogható közvetítőnyelvként is. Velős tétele: „a magyar szibériai grammatikájú, finnugor szókincsű közép-európai nyelv”.

.

Nyelvrokonságunk. A magyarnak olyan közeli rokonnyelve nincs, melyet tolmács, tanulás nélkül megértünk. Előnynek vélem, hogy a magyar itt a Kárpát-medencében nem esett szét kisebb nyelvekre.

.

Vérségi rokonság. A nyelvrokonság nem feltétlenül azonos a vérségi (genetikai) rokonsággal. A németnek (germán ág) rokonnyelve a cigány nyelv (indoiráni ág, középind csoport), mindkettő indoeurópai – de németek és cigányok vérségileg (genetikailag) nem rokonok. Más: A magyar és szlovák nyelvű népesség vérségileg a lehető legközelebb áll egymáshoz (kölcsönös beolvadás), de nyelvileg külön vagyunk. Igaz, a szlovák nyelvet érte magyar hatás (szókincs; szlovák hangsúly az első szótagon). Mi is vettünk át szavakat. Tehát évezredek alatt egy-egy nép öröklési állománya, génjei alaposan megváltozhatnak: néprészek leszakadása, újabb és újabb külső csoportok csatlakozása és beolvadása révén.

.

Őshaza. Nagyon bizonytalan fogalom, mert az emberek mindig vándoroltak. Majdnem minden nép „bozgor”. Talán a baszk nép él legrégebben mai lakóhelyén. A indoeurópaiak őshazája a mai napig nincsen tisztázva, ázsiai, kelet-európai-síksági stb. elméletek versengenek. Igazi bevándorlók voltak a latinok, a különféle görög törzsek is. Az egykori nyugati, déli szláv népcsoportoknak a szétköltöz(tet)ése (a bolgár-szlávokat kivéve) feltehető avar „besegítéssel” a 6. században indult el; őshazájuk a fehéroroszországi Baranovicsi (Baranowicze) vidéke, a Visztula-táj vagy a Kárpátok fölötti sáv lehetett. A germánok dán-délsvéd területekről szóródtak szét a Rajna, Duna völgyébe stb. A balti (porosz, litván, lett) őshaza a Nemunas (Nyoman) folyó környéke. A vlachok (romunok, románok) több száz éves vándorlása (legelőváltásos állattartás!) a montenegrói–szerb–albán–macedón–északgörög–bolgár hegyeknél zajlott, keletre vonulva, s csak 1200 előtt fordultak Bizánc helyett a Duna–Kárpátok felé. A törökségi nyelvek őshazája az Altaj hegységben volt. Onnan kijőve váltak szét nyelveik a 6–11. század között. A feltételezett, illetve tudományosan kikövetkeztetett uráli, finnugor, ugor, magyar őshazák terei: az Urál hegység környéke, a Volga–Káma vidéke (Baskírföld), Kelet-Európa térségei. Az észtek ősei a jéghatár fokozatos fölfelé szorulása után vándorolhattak észak felé, mai lakóhelyükre.

.

Nyelvek szétválása. A finn-permi nyelvközösség és az ugor ág kb. 5000 éve válhatott el egymástól, a magyar s manysi-hanti elődnyelv pedig 3000 éve. Irdatlan időtávolság!

.

Létszám. Kis létszámú nép is képes gyorsan növekedni, erősödni békeidőben. Árpád honfoglaló népe 40-50 (70?) ezer, az őket fogadó népesség mintegy 600 ezer lehetett. Ez a létszámarány éppenséggel súlyos érv lehet a kettős honfoglalásra – Makkay János kiváló elemzései szerint. Az írott források általában kerek és túlzó számot (20 000) adnak meg (a seregekre), a régészek rögzítette sírszámok viszont elég pontosan tükrözik a népmozgalmat.

.

Műveltségi elemeinkről. Rengeteg mindent tudunk már. A művelődési kapcsolatok, hatások minden nép életében szerteágazóak. Magyar műveltségünkben is léteznek belső keletkezésű vagy szerzett, illetve állandó vagy változó vagy cserélődő elemek. A szerzett elemeket térségi érintkezés vagy együttélés útján kaptuk, s magyar kincsekké alakítottuk őket. Lehetséges, hogy már eltűnt nép(ek)től származnak az „ismeretlen eredetűek”.

.

Hősének, világkép, hitvilág. B. Kovács István kutatásai szerint kétféle hatás érvényesül az általa gyűjtött magyar, gömöri hősmesékben (hősi epikában): erdei népeké (altaji törökök vagy burját mongolok) és pusztalakó lovasoké, nomádoké. Érdekes, Voigt Vilmos tagadja, hogy a magyar hősének fönnmaradhatott a 16-18. századig. De hiszen elemeiben még a 20. században is lehetett gyűjteni! Az észtek néphagyománya, Kalevipoeg-hagyománya visszautalhat az ősibb, nemzetségi-törzsi időkre. Hisz a finnek kalevalai hagyománya is visszamutat a vaskorba. Hát a magyaroké? Ne feledjük az Óperenciás-tengert, Üveg-hegyeket, égig érő fát, griffmadarat, szalma aratási díszt, ősi avar kori orvoslást stb.-t!

.

Népzene. A népdalgyűjtők alapos munkát végeztek és végeznek. A számtalan megmentett népdal alaposan bizonyítja: népdalkincsünk ősi dallamstílusa a különféle törökségi népek népdalaival áll rokonságban. A mari (cseremisz) népzene is törökségi hatást mutat. Finnugorosnak tekinthető a magyar regösének, a sirató, talán a gyerekdal.

.

Hány a rendszerváltás? László Gyula és Makkay János életműve nyomán úgy tűnik, hogy előmagyar, magyar őseink legalább négy „rendszerváltáson” mentek keresztül a 6–10. században. Azaz négyszer kellett alkalmazkodniuk az újabb hatalmi berendezkedéshez.

a) Tegyük fel, 567-568-ban az avar hatalom előmagyarokat is magával sodort a Kárpát-medencébe. 803-ig, az avar államalakulat megdöntéséig tartós avar (avarhun, várkony; törökségi) hatás érvényesült a részleges észak-alföldi szarmata-jász hatással együtt. Délnyugaton szlávokkal érintkeztek az előmagyarok (a szlávokat avarok hívták be észak felől).

b) 803 után a két hódtó, a frankok (nyugati) és bolgár-szlávok (délkeleti) hatásával számolhatunk.

c) 895-től Árpád türk népének uralma átszervezte és megerősítette az egész medencét.

d) Majd közismerten a 972-től uralkodó Géza fejedelem és az 1001. január 13. után megkoronázott Szent István nyomán a kereszténység és németség behatása alakította eleink műveltségét. Ilyen átalakulások után nem csoda, hogy a finnugoros műveltségből elsősorban a nyelv maradt fönn, hiszen az anyanyelv – minden változandósága ellenére – a leginkább ellen álló hosszú időkön át. Az egyéb műveltségi elemek kevésbé. S Petőfi szavaival: „Isten csodája, hogy még áll hazánk.”

.

Tévtanok. Senkinek az érzékenységét, jogos büszkeségét (vagy egyéni hitét?) nem kívánom megsérteni. De ne legyünk mindenevők! Mi az igaz, mi a hamis? Három példa:

1. Az etruszk nyelv „indoeurópai jellegű, hajlító nyelv” – Fehér Bence szíves közlése szerint. A kiváló tudós, sok-sok nyelvű költő-műfordító, maga is írt etruszk nyelvű (!) verset, amelynek részletkéjét itt olvashatjuk, címe Etruszk imádság…: „kwer rasnea… …muwals muwalsk mi tins aiskan trina / θun ank snenaθ iχ θun usil mi twa…” Ha ez magyarul van, akkor én megeszem a cipőmet!

2. A kopt (egyiptomi) nyelvet kiváló szakmunkákból tanulmányozhatjuk. Hiszen a görög betűkkel írott szövegekhez hozzá lehet férni (míg a hieroglifák nyilván kemény diót jelentenek). A kopt, egyiptomi nyelvnek semmi köze a magyarhoz.

3. „Megtalálták a hun szójegyzéket az iráni iszfaháni örmény kolostorban!” Kering a hír s a szójegyzék – mert a világháló is elbír mindent. Hiszen ott semmiféle kolostor nincsen…

.

Honnan ered? Mi a hiba? Hol a hiba? Tulajdonképpen arról van szó, hogy a magyar nyelv rokonságát az újkori nyelvtudomány kutatta ki a 18. századtól – egyre bővülő ismereti-bizonyító anyaggal. A 19. századig erről szó sem volt. A krónikákban az Árpádok mint honfoglalók és a magyar fejedelemség-királyság létrehozói szerepelnek. A hun hagyomány pedig csak mellékesen említtetik – mint az (567-568-tól itt élt-létezett) avar-avarhun-várkony-hun elnevezésű vezető réteg és államalakulat emléke. Árpádék pedig türk-magyarok – akár a türk-bolgárok a szláv-bolgárok esetében. Tehát az előmagyarok kb. 1450 éve érkeztek a Kárpát-medencébe, őslakók. Még egy ok: Szomszédaink olykor hajmeresztő, téves, valótlan állításokat hangoztatnak a saját és a magyar őstörténetről.

.

Tudatlanság és némi önkény. Nevetséges: Anonymus 3. fejezetéből évtizedekig-századokig nem tudták megfejteni „Őnedbelia” vezér nevét. Végül Balogh László kimondta: yunedubeliani = jenődbeli. S még utána sem veszik figyelembe? Vagy: Hogy meri leírni tanszékvezető tanár, hun-szakértő: Ópusztaszeren ment végbe a vérszerződés; meg: nyolc törzse volt a magyarságnak?! A vájt fülűek azt is tudják, hogy László Gyulát és a kettős honfoglalást mennyire félretolták – felsőbb parancsra. Ezt sem ismeri el a hivatalosság: Az avarokat és hunokat azonosítja a latin hősköltemény (Vita Waltharii manu fortis): az avar Attila (40-szer fordul elő), avar–frank háborúság és békekötés leírása, a Molnár Anna-ballada jelenete stb. támogatja az avar–magyar folytonosságot. S Anonymus semmibevétele?

.

Mi a megoldás? Itt az ideje a finnugor–törökségi béke „aláírásának”: szembenállás helyett hozzuk összhangba az ősi uráli nyelvi gyökérzetet a törökségi műveltségi hatásokkal és elemekkel. Történelmünk ótörökségi szálai (avarhun-„várkony”, onogur, kazár, türk) erős nyomokat hagytak műveltségünk szőttesében. Nem szabad tagadnunk: komolyan veendő az Attila-hagyomány avar szála (Ekkehard), a rovásírás blak-bulak eredete, Anonymus (P. dictus magister) és Kézai Simon munkássága, az avar koriak továbbélése, a szláv orrhangú mássalhangzók átvétel-időrendje, Árpád honfoglalóinak északi útvonala, gyors haladása, létszáma – ahogy e kérdésköröket Makkay János áttekinti Indul a magyar Attila földjére (2009) című kötetében (elérhető a világhálón is!) meg a Tractata Minuscula sorozatban (a kötetcímek elérhetők a világhálón). A kulcskorszak: az avar kor, az első bejövetel – s itt máris perdöntő a régészet. S remélem, elfogadhatjuk, hogy ilyen fontos ügyben egyéni vonzalom vagy rövid-hosszú távú pártérdek nem dönthet. A nyelvrokonság tudományos kérdés. Ne csináljunk már belőle politikai jelszavakat!

Egyébként ne szégyenkezzünk történelmi teljesítményünk miatt. Nem kicsik vagyunk, hanem ősi, nagy műveltség hordozói, s dolgozzunk tovább a jövőért. A nyelvtudomány, az őstörténet nem szépirodalom! Hogy csak nekiállok, és szakmányban írom a regényeket, elbeszéléseket… Tájékozódjunk hiteles forrásokból a könyvtárban és a világhálón egyaránt!

.

Magyarbarátság. Észtbarátság. A nyelvrokonság csak lehetőség arra, hogy a nyelvi szálak keltette baráti érzület segítsen helyes tartalommal megtölteni kapcsolatainkat. Bizony harcoltak egymás ellen germán nyelvű törzsek, országok, – illetve a délszlávok, nagy kegyetlenséggel, nem is olyan régen (pedig a szemben állók minden szavát és mondatát megérthették). Az európai jövő legyen szeretetteljes, keresztény, nemzeti. Ne titokban, a háttérben döntsenek sorsunkról, ki tudja miféle hatalmasok…

Vegyünk példát a kétféle jó hozzáállásról: A magyarbarát Paula Palmeos észt nyelvtudós (1911. november 18. – 1990. december 23.) kitartásával, szorgalmával, nyelvtanításával az elnyomatás gondterhes korszakában is szolgálta az észt–magyar kapcsolatokat. S kövessük az észtbarát Bán Aladár gimnáziumi tanárt (Várpalota, 1871. november 3. – 1960. szeptember 26.)! A Turáni Társaság alelnökeként, a Finn-Észt Intézet vezetőjeként, a Kalevipoeg fordítójaként kiemelkedő közéleti alakja volt a magyar–észt kapcsolatoknak, a finnugor kultúrkongresszusoknak és a finnugor–turáni együttműködésnek.

.

                                                                                Jõudu tööle! Jó munkát!

Bicske, 2018. télutó havának 21. napján                                                                           

                  Mészáros András

.

.

EGYÜTTES NYELVTANI SAJÁTOSSÁGOK

A MAGYARBAN-ÉSZTBEN

A jelhangtól a mondatig

.

Az észt és a magyar a finnugor fa két szélső ága, hisz nyelvelődeink kb. 5000 éve lehettek nagyon szoros kapcsolatban, illetve válhattak szét. Ezért egymás nyelvét nem értjük, mégis sok a közös vonásunk. Lássuk a lényegeseket!

.

– Fontos nyelveink hangállománya, a jelhangok (fonémák) közötti kapcsolat. Az észt nyelvben is megvan, például a 74 ezer beszélővel rendelkező délészt võrui nyelvjárásban ma is él a magánhangzó–összecsengés (-harmónia) meg a hangrendi illeszkedés: faluból – küläst (külast helyett); születni – sündümä (sündima helyett). A magánhangzó-összecsengés kifejezés a szótő magánhangzóira utal; mély magánhangzók: falat(o-) – pala, magasak: íny(ë-) – ige(me). (Itt a teljes tövet a tővéghangzót a szótőhöz számítom!) Az illeszkedést szűkebben, inkább a kapcsolódó toldalékok magánhangzóira értem. Az észtben alig maradt meg az illeszkedés, lásd az előbbi délészt példát: születni – sündümä. Az irodalmi nyelvben az illeszkedés a belső közelítő esetnél (illativus) figyelhető meg, csupán kivételként: maa – maha (föld – le, a földre), pea – pähe (fej – fejbe, eszébe), suu – suhu (száj – szájba, szájra).

– S ne felejtsük, fontos bizonyítékok a szabályos hangmegfelelések (-változások): k–h, m–b, nk–g, nd–d, p–f, d(t)–z; ë–i, ü–ö stb.

– Szó elején nem szíveljük a mássalhangzó-torlódást: m. part – é. rand ( a strand szóból); m. iskola (a latin schola [szkola] szóból).

– Ragasztani azt tudunk ám! A magyar és észt toldalékoló nyelv (olykor összeolvadó szóele-mekkel). Íme nevezetes magyar példa: megszentségteleníthetetlenségeskedéseitekért. Az észt is ragaszt, de nem halmoz úgy. Két képző elég gyakori: haszon – kasu; nyereség – kasum, nyereséges – kasumlik; használ– – kasuta–, használni – kasutada, használat – kasutamine.

– Egyaránt gazdag a szóképzés a magyarban (100-nál több) és az észtben (közel 100 képző).

– Szóösszetétel. Összefoglaló: fafej – puupea (fa-fej); világ – maa|ilm (föld-időjárás, világ). Alárendelő: ős – esiisa (elő-apa); szemtanú– pealt|nägija (fölülről látó); létezés – olemas|olu (levésben lét). Igekötős (összetett) ige: aláír – alla kirjutada. Érdekességként két hosszú összetett szó: elevantidetontidelontideluudeüdisedpirukad (elefántszellem-ormány-agyar-töltésű pirogok) kuulilennuteetunneliluuk (golyóröppálya-alagútnyílás) – dallamos észt szavak!

– A főnévnek nincs neme magyarban-észtben. (Összetétel, illetve kis részben képző kifejezheti.)

– Főnévi jelzős összetétel: fiúgyermek – poisslaps; bőregér (denevér) – nahkkhiir (denevér).

– Közös ősiségről árulkodik a páros testrész megnevezése egyes számmal, illetve a „fél” megnevezéssel: gyalog – jalgsi (lábon); (az észt pool jelentése: fél) pooljalg (mosdókagyló tartórésze) – félláb; poolkäsitsi – félkézzel; poolsilm (csónak tattükörnyílása) – félszem. Ugyanígy ősrégi a kala püüdma – halászik; pohlale minema – áfonyázni megy (áfonyára) kifejezések egyes száma.

– A magyarban és az észtben nincsen birtokló ige: nekem, neked, neki, nekünk, nektek, nekik van – mul, sul, temal, meil, teil, nendel on.

– A magyarban az észttel rokon birtokos személyrag szerkezet nélkül is utal a birtokos számára, személyére: apám szeme. Az észtből a 16. században tűnt el a birtokos személyrag, a személyes névmás birtokos esetű alakja jelzi a birtokost: mu isa silmad.

– A jelző előzi a jelzett szót: sovány vő – hubane väi; nő keze – naise käsi.

– A birtokos jelző megelőzi a birtokot: fiú feje – poja pea.

– A számnévi jelző után egyes szám áll: három fiú – kolm poega. (Észt főnév: részelő eset.)

– A magyarban a nem kell egyeztetni a jelzett szóval, az észtben kell: új fazékban – uues padas. Viszont három esetnél elmarad az észtben a teljes egyeztetés (birtokos esethez társulnak; másodlagos fejleménynek tartják): jobb kézként – parema käena; jobb kézig – parema käeni; jobb kézzel – parema käega.

– Régen a magyarban sem volt névelő. Újabban a beszélt észtben is előfordul: Üks naine ujus kaldast veidi kaugemale. See naine nägi, et,… – Egy nő a parttól egy kicsit távolabb úszott. A (az a) nő látta, hogy,…

– Alanytalan mondat: m. esik, fagy, havazik – é. müristab (mennydörög), udutab (ködlik).

– Az alany és állítmány egyeztetése számban és személyben (kivétel: m. van, vannak – é. on). (Ez más nyelvekre is érvényes.)

– Névszói-igei állítmány: tanár vagyok, halász maradok; olin kalastaja (halász voltam), ole hea (légy szíves). (A jelenség más nyelvekben is előfordul. Hasonló, talán külön fejlődés.)

– A ősi ragtalan tárgy: m. favágó, háztűznézőben, szájtátva; é. anna see siia! (add ide az!), maks süüakse (a máj megetetik vagy megétetik).

– Névutós szerkezetek. Irányhármasság: alól-alatt-alá – alt-all-alla; felől-fölött-fölé – pealt-peal-peale; Példák: hónalj alól – kaenla alt; szem alatt – silma all; száj alá – suu alla; szívről (felől) – südame pealt; fej fölött – pea peal; májra (fölé) – maksan peale.

– Gazdag az igenévrendszer a magyarban (különösen régen) és az észtben.

– A műveltetés képzős igével történik: etet – söötma.

– A testetlen mondattani kifejezőeszközök: A hangsúly a szó első szótagára esik, a mellékhangsúly a 3. szótagra. „Mintha magyarul/észtül beszélnének…” (Természetesen egy nyelv hangsúlyozása változhat az évezredek alatt.) Az észt hanglejtés is inkább ereszkedő.

– A magyar, illetve észt szórend nem szabad, de saját szabályai szerint meglehetősen szabadon mozog.

– Az ige-, névszó- stb. toldalékolás közös eredetű szóelemei igencsak nyomós bizonyítékok a nyelvhasonlításban. Nézzük csak meg a következő, részletezőbb fejezetet!

– Közös eredetű szavaink száma. 141 nagyon biztos és 49 elfogadható szófejtés (egy kérdőjellel), továbbá 33 bizonytalan szófejtés (két kérdőjellel), azaz összesen 223 szófejtés szerepel hátrább, az észt–magyar szócsoportokban. Az Etimológiai szótár 674 szavunkat minősíti ősinek, alapnyelvinek (uráli, finnugor, ugor). Klima László fölmérő dolgozatában 660 magyar szófejtést vett figyelembe. Csúcs Sándornál ugyanez 700. Nem kevés ez, ha arra gondolunk, évezredek alatt a szókincs is „kopik”… ráadásul köztük vannak leggyakoribb, legfontosabb szavaink.

.

.

KÖZÖS EREDETŰ TOLDALÉKOK

A MAGYARBAN ÉS AZ ÉSZTBEN

.

Jelek és rövidítések: * = kikövetkeztetett ősi (uráli vagy finnugor vagy ugor) szóelem jele; Ø = semmi szóelem (idegenesen: zérus morféma); birt. = birtokos; E = egyes szám; é. = észt; fn = főnév; i = ige; ik = igekötő; in = igenév; ʔ = gégezárhang, véghehezet, „néma” k; m. = magyar; mn = melléknév; nn = csenget szó g előtti n orrhangja hosszan (nyelvészeti jele: ηη); nyelvj = nyelvjárási; rég = régi, régies; sz. = személy; szn = számnév; szr = személyrag; T = többes szám; V = valamilyen magánhangzó a toldalékban (a latin vocalis szóból).

.

.

Igék

.

.

Ige–ige képzők (2)

.

Ige–ige mozzanatos képző: -n

– Az ősi *-n képzőből ered. M. példák: cseppen, pihen, roppan. É. példa: menekül – põgene-.

.

Ige–ige műveltető képző, illetve tárgyasító, valamilyenné tevő képző: -t, at/et, -tat/tet; -ít

– Az ősi *-kt képzőből. Példák: itat – jootma, jooda-; etet – söötma, sööda-; vitet – veetma, veeda- (eltölt); elveszít – minetama, mineta-.

.

.

Névszó–ige képzők (2)

.

Névszó–ige képző: -z

– Az ősi *-t képzőből ered. M. példák: kezez, övez, szemez, tépáz, vizez.

Az észtben megmaradt a –t és -d: fagyaszt – jäätu- (megfagy)-, tud – teadma.

.

Névszó–ige képző: -l

– Az ősi *-l képzőből ered. M. öl (fn) – ölel és é. süli – sülelema, sülele-; m. kéz – kezel és é. käsi – käsitle- (foglalkozik). Továbbá: szól, metél, dobál; énekel – laula-, énekelget – laulele–.

.

.

Igei jelek (6)

.

Kijelentő mód jele: Ø = semmi szóelem

– Tehát közös, hogy a kijelentő módnak sem az észtben, sem a magyarban nincs jele.

.

Feltételes mód jele: -na/ne/ná/né

– A magyar nyelvi –na/ne/ná/né módjel megfelelője, a lehetőségi mód jele a régi észtben (a 17. századig) általános volt: valószínűleg ő van – olneb, valószínűleg megkapják – saanevad. A délészt szetu nyelvjárásban ma is előfordul: Talán látszik, tán hallatszik… – Nägünesse, kuulunõssõ… (Finn példa lehetőségi módra: finn elä- – magyar él; elänen – talán élek stb.)

.

Felszólító mód jele: -j

– Az ősi *-k jelből ered, amely már az ősmagyar korban az előtte álló mássalhangzó hatására alakult át (k > χ’ > γ >) –j-vé.

A régi finnségi nyelvekben, így a régi észtben is –k volt a felszólítómód jele (illetve a ʔ, azaz a néma k, gégezárhang: menj – mine(ʔ ) és menjetek – minge.

.

Jelen idő jele: Ø = semmi szóelem

.

Jövő idő jele: Ø = semmi szóelem (+ határozószó)

.

Múlt idő jele: -á/é

– A két rokonnyelvben a magyar régies elbeszélő múlt jele és az észt egyszerű múlt jele felel meg egymásnak. Az észt példaszó a m. néz rokonszava: lát – näe-, näge-, näh-.

A magyar –á, –é időjel (régen –ei) és az észt –i időjel a régi közös uráli *-j múltidőjelből ered:

nézém – nägin, nézéd – nägid, nézé –nägi; nézénk – nägime, nézétek – nägite, nézék – nägid

Itt egyébként nemcsak a múlt idő jele, de az igei személyragok is ősiek, közös eredetűek.

.

.

Igeragozás (15)

.

Az ősi, finnugor személyes névmások egyes szám 1-2. személyben a következők lehettek: *mV (én), *tV (te), s hozzájuk kapcsolódott aztán ősi *-k többesjel. Mindezekből alakultak ki a magyar és észt személyes névmások: én – mina; te – sina (régen tina); mi – meie, me; ti – teie, te.

Harmadik személyben az ősi alakból – *sV (ő) – fejlődött ki a magyar ő (az s eltűnt) és ők.

Az észt 3. személyű névmás szintén kapcsolatban áll a magyarral: egyes számú é. tema, ta – m. té– (tétova). Többes szám 3. személyben esetleg rokon az é. nemad (ők) – m. –nak/nek.

.

Jelen idő ragjai, alanyi ragozás

– E/1. sz.: A m. –k rag az ősi *-k folyamatos mn-i igenév képző folytatása; kapcsolatban állhat az egykori észt –k (-ek) ige–névszó képzővel. Példa: adok < adó(g); az észt nyelvben is élt néma k, a gégezárhang: érzés – tunne(ʔ ). (Már nincs meg az észt köznyelvi kiejtésben).

– E/2. sz.: adsz; az -sz az *-s´ múltidőjelből származik; teszel; az –l ige–névszóképzőből (m. ölel – é. sülele-).

– E/3. sz.: ad – Ø; teszen, az –n az ősi *-na/nä igenév-képzőből ered. Észt annab (ad), teeb (tesz): a –b ősi végződés (de nem azonos anyagú a magyar -n-nel). ez az észt 3. személyű igerag a *-pa/pä igenévképzőből ered (kapcsolatos a m. -va/ve határozói igenévvel; lásd ott!).

– T/1. sz.: adunk – anname; személyes névmási eredetű ragok (m. mi – é. me) + -k többesjel. (A Halotti Beszédben: vogymuk!)

– T/2. sz.: adtok – annate; személyes névmási eredetű ragok (ti – te) + -k többesjel. (Az észt ragok régi, balti finn alakjai T/1. sz.-ben: *-k-me(k) és T/2. sz.-ben: *-k-te(k) voltak.)

– T/3. sz.: adnak; –nak/nek < –n rag (E/3.) + –k többesjel. A -nak/nek n-je azonos az E/3. személy n-jével. Az é. annavad (adnak) ragját lásd m. –va/ve toldaléknál!

.

Jelen idő ragjai, tárgyas ragozás

– E/1. sz.: adom – annan; személyes névmásból lett igeragok: én – mina.

adlak; –lak/lek rag : –l ige–névszóképző + –k rag (E/1. sz., igenévképzőből).

– E/2. sz.: adod – annad; személyes névmásból lett igeragok: te – sina.

– E/3. sz.: adja és teszi; személyes névmási eredetű ragok; ő – enese (ön-, magam).

– T/1. sz.: adjuk; személyes névmási eredetű + –k többesjel; ő – enese.

– T/2. sz.: adjátok, teszitek; személyes névmási eredetű rag + -k többesjel; ő – enese + ti – te.

– T. 3. sz.: adják, teszik; személyes névmási eredetű ragok + –k többesszám-jel; ő – enese.

.

.

Igenevek képzői (4)

.

Folyamatos melléknévi igenév: –ó/ő képző

– Az ősi *–k és *-p képzőkből ered, s kapcsolatban áll a régi észt –k ige–névszó képzővel.

Magyar példák: való(b), menő(g); észt párhuzam: érzés – tunne(k) (egykori gégezárhang).

.

Befejezett melléknévi igenév: -t/tt képző

– Az é. igenév d-je közös eredetű a m. melléknéviigenév-képző –t/tt-jével: adott – andnud.

.

Főnévi igenév: -ni képző

– Az –n, az első alkotóelem az *–n ősi képzőből származik, s előfordul észt toldalékban is:

adott (melléknévi igenév) – andnud (melléknévi igenév) Az észt szóalak n-je tehát közös eredetű a m. –ni főnéviigenév-képző n-jével.

Az ősi *–j vég-helyhatározói rag (hová?) a magyarban kettőshangzóvá, majd magánhangzóvá alakult. Aztán -i alakban lett főnéviigenév-képzőnk második alkotóeleme. (A vég-helyhatározói ragnál lásd az i-végű észt határozószavakat!)

.

Határozó igenév: -va/ve/ván/vén képző

– Az ősi *-p igenévképző meg egy vég-helyhatározói magánhangzórag és az ősi *-n tartam-helyhatározó rag összekapcsolódása e toldalékunk.

Az észt folyamatos melléknévi igenév ugyanebből az ősi –p képzőből nyerte hangzóját. Úgyhogy a kétféle igenév azonos eredetű: m. élve, élvén – é. elav (= élő).

.

.

Névszók

.

.

Ige–névszó képzők (5)

.

Ige–névszó képző: -g

– Az ősi *-ηk képzőt fedezhetjük föl következő szavainkban: csillag, harag, részeg, világ, virág. További, összetett toldalékban: fergeteg, rengeteg, zuhatag.

Észt példák: ivás – jooming; előadás (pl. egyetemi) – loeng; termelés, termék – toodang.

.

Ige–névszó képző: -k

– Az ősi *-kk képző igéből is képez névszót: maradék, játék; hasadék, rejtek. (Vagy: –ék.)

Észt példák: ital – jook; (el)terjedés – levik; csapást, ütés – löök; indulás, (üzlet)menet – minek; étel – söök [származtató igék: iszik – joo-; terjed – levi-; üt, lő – löö-; megy – mine- (lähe-); eszik – söö-].

.

Ige–névszó képző: -l/ly

– Az ősi *-l képző föllelhető magyar szavakban: fogoly (rab), fonal, fonál, kötél, lepel.

Észt példák: forrasztópáka – jootel; mérőeszköz – mõõtel.

.

Ige–névszó képző: -m

– Az ősi *-m utódképzője igéből alkothat névszót is: födém, öröm, villám.

Észt példák: sarc, (termény)adó – andam; veszteség – kadum; ötvözet – sulam [származtató igék: ad – anna-; eltűnik, meghal – kadu-; olvad – sula-].

.

Ige–névszó képző: -at/et

– Az ősi *–tV képzőből ered ez a képzőnk is: szűr – szüret.

Az észt 2. főnévi igenév képzője is az ősi toldalékból származik: adni – anda, élni – elada.

.

.

Névszó–névszó képzők (5)

.

Névszó–névszó képző: -d

– Az ősi *-nt képzőből ered a m. –d, –di, –du kicsinyítő-becéző képző: Agárd, apród, Árpád, gyengéd, Mogyoród, szád (nyílás) (szá + –d).

A-d-nek felel meg az –nd hangkapcsolat a következő észt példaszavakban: gazdasszony – emand; gazda – isand.

.

Névszó–névszó sorszámnév-képző: -d

– Az ősi *-mt képző –d sorszámnévképzőként él a magyarban, –nd sorszámnévképzőként az észtben: harmadik – kolmanda–, negyedik – neljanda-.

.

Névszó–névszó képző: -k

– Az ősi *-kk képzőből lett a m., névszóból névszót képző –k: ének, farok, fészek, torok.

Észt példák: előszoba – esik; ikrek – kaksikud (csak T); negyedrész – nelikko;

főnök, fővezér – pealik.

A -ka/ke, -kó/kő, -cska/cske névszó–névszó képzők szintén ezt az ősi -k képzőt tartalmazzák.

.

Névszó–névszó képző: -l/ly

– Az ősi *-l képző a magyarban -l vagy –ly képzőként hozott létre új szavakat: fogoly (madárfaj), körtvély, nyúl, személy. Egy észt példa: folyékony, híg, laza – vedel.

.

Névszó–névszó képzők: -s és -cs

– Az ősi *-ć kicsinyítőképző –s és –cs képzővé alakult a magyarban: cicus, órás; kövecs, uracs. Továbbá az –ós, –csa, –csi, –cska stb. képző.

Észt példa: edzőrugó – tõmmits

.

.

Névszójelek (8 vagy 9)

.

Többesjelek: -i és -k

– A m. -i többesjel valamikor *–j volt. Az észtben a többes részelő esetnél és hét (!) névszóesetnél találkozunk a közös eredetű, a magyar -i birtoktöbbesítő jelnek megfelelő észt –i-vel: fészek – pesa; fészkek, fészkeket, (sok) fészek – pesi (többes részelő eset).

A magyar –k többesjel az ősi *-k többesítő jelből vagy a *–kk gyűjtőnévképzőből származik. A délészt szetu nyelvjárás gégezárhangként őrizte meg: adunk – annameʔ. A köznyelvi észt termékeny képzője az -ik, gyűjtőnévi jelentéssel is: égeres – lepik, fenyves – kuusik.

.

Birtokos személyragok (Újabban a birtokos személyjel kifejezés is használtatik.)

– Eredetileg az észtben is megvoltak az ősi, közös eredetű birtokos személyragok (ahogy a finnségi nyelvek többségében). Jelenleg a személyes névmások birtokos esetével fejezik ki a birtok hovatartozását. Ezek az észt személyes névmások köztudottan közös eredetűek a magyar személyes névmásokkal és igei személyragokkal, valamint birtokos személyragokkal is. Birtokos esetben töltik be birtokos szerepüket: Tehát :

kezem – mu käsi, kezed – su käsi kezünk – meie käsi, kezetek – teie käsi

keze: m. személyes névmási eredetű kezük: csak a –k többesjel (tővéghangzóval)

Az észt 3. személyű névmások – melyek birtokosként szerepelnek – kapcsolatban állanak a magyarral: é. tema, ta – m. té– (tétova). E/3. sz.: tema käsi – keze.

Többes számban esetleg rokon az é. nemad (ők) – m. –nak/nek. T/3. sz.: nende käsi – kezük.

A birtokos személyragok magyar–észt kapcsolatához régi magyar nyelvemlékünk is fontos bizonyíték : m. ősünk – é. meie isa – isemük(üt) (a Halotti Beszédben).

.

A melléknév fokjele: –b, –bb

– Az ősi *-mp kicsinyítő-nagyító képzőből származhat. A magyar -bb középfokjel és az észt -m középfokjel közös eredetű lehet: uuem – újabb. Az észt jel a régi nyelvben -mb volt.

.

.

Névszóragok (14)

.

Alanyeset: Ø = semmi szóelem rag

– Alanyesetben nincsen külön végződése sem a m., sem az é. főnévnek vagy melléknévnek.

.

Tárgyeset: -t rag, nagyon ritkán Ø = semmi szóelem rag

– A magyar –t tárgyrag az ősi *-t tartam-helyhatározói ragból vagy 2. személyű birtokos személyragunkból vagy a t kezdetű mutató névmásból származhat: m. túl, tova – é. too (az).

(Egyébként a finn személyes névmásokban előfordul a –t tárgyrag: minut, sinut, hänet, meidät, teidät, heidät [engem, téged, őt, minket titeket, őket]. Továbbá: kit? – kenet? [kérdő névmás].)

Balázs János szerint mind a tárgy-, mind a tartam-helyhatározói eset (locativus) t-je egy ősi *-t szóelemre (morfémára) megy vissza, amelynek szerepét az ige határozza meg: Ha az ige a cselekvés célját jelöli, akkor tárgyrag lesz belőle, ha a cselekvés folyamatát, akkor helyjelölő. Mindezt Pusztay János professzornak a paleoszibériai nyelvek körében végzett kutatásai is alátámasztják.

A ragtalan, határozatlan tárgy ősi maradvány a magyar nyelvjárási, illetve régies kifejezésekben: „…Fehérvárra készülnek püspöklátni…” (püspököt látni helyett) (Kós Károly: Budai Nagy Antal. Dráma, 1936)

Észt példa ragtalan tárgyra a felszólító mód vonzata, illetve a többes szám alanyesete. Szó szerint: Edd az meg! – Söö see ära! Illetve, szó szerint: Odaadom a kések. – Annan väitsed.

(Lásd korábban az együttes sajátosságok között is!)

.

Részeshatározói eset: -nak/nek rag

– Az ősi vég-helyhatározói (hová?) *-k rag a magyarban magánhangzóvá is átalakult, például az elő szóban (ik, hsz). A -nak/nek részeshatározói rag -k-ja őrzi. (A rag másik fele ősi névmási eredetű.)

A délészt szetu nyelvjárásban fellelhető gégezárhang (véghehezet, néma –k), a ʔ viszi tovább az ősi -k-t: oda – sinnäʔ. Továbbá az észt eredményhatározói eset –ks ragjában is az folytatódik. Példák: apává – isaks, mennyé – miniaks; őszre – sügiseks, télre – talveks.

.

Vég-helyhatározói eset: á/é végződés (hová?)

– Az ősi *-j vég-helyhatározói rag (hová?) a magyarban kettőshangzóvá, majd magánhangzóvá alakult, -á/é lett, s jó néhány határozószó és toldalék végén lelhetjük meg rejtett toldalékként: alá, felé, haza, messze, mögé, oda, -ba/be, -ra/re, bé (be), reá (rá). A m. –ig határeseti rag i-je szintén ebből az ősi ragból ered.

Ugyancsak ebből a -j-ből származtatják egyes észt határozószavak -i végződését: szét – lõhki, át – läbi.

.

Belső közelítő eset: -ba/be rag

– Az ősi *-j vég-helyhatározói rag (hová?) a magyarban kettőshangzóvá, majd magán-hangzóvá alakult, -á/é lett, s jó néhány határozószó és toldalék végén lelhetjük meg rejtett toldalékként: például alá. A –ba/be rag végződése ugyanez a hangzó. (A rag másik fele az ősi *bele szóból ered.)

Ugyancsak ebből a -j-ből származtatják egyes észt határozószavak -i végződését: szét – lõhki, át – läbi.

.

Belüllevő eset: -ban/ben rag

– A m. -ban/ben rag (régen: –belën; a bél ) csak részben, áttételesen közös eredetű az é. -s raggal, mindkettő helyhatározórag (belüllevő eset).

Ugyanis az észt -s a régi finnségi -sna/snä toldalék-alakból fejlődött ki. Ennek -na/nä eleme a magyar -n/on/ën/ön raggal együtt az ősi *-na rag folyománya. Példa: májban – maksas, kézben – käes.

.

Belső távolító eset: -ból/ből rag

– Az elhomályosult alakban fönnmaradt ősi, ugor kori *-l (külső távolító eset ragja) több szerepű: alól stb. A -ból/ből ragnak szintén alkotója. (A rag másik fele a *bele szóból ered.)

Az észt -le (külső közelítő eset), -l (közellevő eset), –lt (külső távolító eset) ragokban szerepel az -l, mely feltehetően a finnugor *–la helynévképzőből eredhet, illetve kapcsolatban állhat a magyar -l-lel is.

.

Rajtalevő eset: -n/on/ën/ön rag

– Az ősi, uráli *–na rag (tartam-helyhatározói eset) a magyarban –n/on/ën/ön, vagyis a rajtalevő eset ragja lett, továbbá -n/an/en módhatározórag. De régebben eredeti jelentéssel szerepelt, például: falun, városon. Ugyanez az észtben -na állapothatározó-rag, nagyon ritkán helyhatározórag. Példák: vőn, házon, kézen, övön, illetve vőként – väimehena, házként – koduna, kézként – käena, övként – vööna.

Sőt találunk időhatározó példát is: télen – talvena. Egy állapothatározói példa: öregen – vanhana.

.

Közellevő eset: -nál/nél rag

– Az elhomályosult alakban fönnmaradt ősi, ugor kori *-l (külső távolító eset ragja) több szerepű: alól; végül; magyarul; elöl, hátul, hol. De a magyar közellevő eset -nál/nél ragjának is alkotóeleme. A következő magyar ragoknak szintén alkotóeleme ez az -l: -ból/ből (belső távolító eset); -ról/ről (leemelő eset); -tól/től (külső távolító eset); -ul/ül (szerepállapot-határozói eset); -val/vel (eszköz- és társhatározói eset).

Az észt -le (külső közelítő eset), -l (közellevő eset), –lt (külső távolító eset) ragokban szerepel az -l, mely feltehetően a finnugor *–la helynévképzőből eredhet, illetve kapcsolatban állhat a magyar -l-lel is. Példák: fölé, -ra/re – peale; övön – vööl, halon – kalal, nőnél – naisel; apától – isalt.

.

Külső távolító eset: -tól/től rag

– A -tól/től összetett helyhatározórag tő szavunkból alakult ki: m. tő – é. tüvi.

A –tól/től rag záróhangjának eredete: Az elhomályosult alakban fönnmaradt ősi, ugor kori *-l (külső távolító eset ragja) több szerepű: alól stb.

Az észt -le (külső közelítő eset), -l (közellevő eset), –lt (külső távolító eset) ragokban szerepel az -l, mely feltehetően a finnugor *–la helynévképzőből eredhet, illetve kapcsolatban állhat a magyar -l-lel is. Példák: fölé, -ra/re – peale: övön – vööl, halon – kalal, nőnél – naisel; apától – isalt.

.

Tartam-helyhatározó eset: -t/tt rag (hol?)

– Az ősi *-t, a tartam-helyhatározó ragja még él a Vácott, Pécsett, Győrött, Kolozsvárt alakokban és számos különféle határozószóban, névutóban: itt, ott; alatt, fölött, között, oldalt; hanyatt, hasmánt; bízvást, mihelyt, örömest. Közös példa: m. most – é. nüüd.

Az észtben az -lt helyhatározórag (külső távolító eset) is őrzi e –t-t: nőről – naise pealt; lehallgatás – pealtkuulamine, szemtanú – pealtnägija.

További észt példák a –ti képzővel: időnként – ajuti; mindig – alati; igazából – õieti; éjszakánként – ööseti, öösiti; hátán, hátra – seliti; háttal – seljati eräti.

.

Mód- és állapothatározói eset: –n/an/en rag

– Az ősi, uráli *–na rag (tartam-helyhatározói eset) a magyarban -n/on/ën/ön rag (rajtalevő eset), továbbá -n/an/en módhatározórag lett. Régebben eredeti jelentéssel szerepelt, például: falun, városon. Ugyanez az észtben -na állapothatározó-rag, nagyon ritkán helyhatározórag. Példák: vőn, házon, kézen, övön, illetve vőként – väimehena, házként – koduna, kézként – käena, övként – vööna.

Sőt találunk időhatározó példákat is: télen – talvena, mai napon (ma) – tänä päivänä. Még egy állapothatározói példa: öregen – vanhana.

.

Határeset: -ig rag

– Az ősi vég-helyhatározói (hová?) *-k rag a magyarban magánhangzóvá alakult át, például az elő szóban (ik, hsz). Továbbá az -ig határeseti rag -g-je is őrzi. A rag –i-je az ősi *-j vég-helyhatározói ragból ered.

A délészt szetu nyelvjárásban fellelhető gégezárhang (véghehezet, néma –k) jelzi az ősi -k-t: oda – sinnäʔ. Továbbá az észt eredményhatározói eset –ks ragjában is az folytatódik. Példák: apává – isaks, mennyé – miniaks; őszre – sügiseks, télre – talveks.

.

Eredményhatározói eset: -vá/vé rag

Ez a ragunk is az ősi *–j vég-helyhatározói ragból ered (lásd fentebb az -á/é végződést). S feltehetően a finnségi *-kse ragból származó észt –ks eredményhatározói eset lekopott magánhangzója ugyanebből a –j-ből ered. Például: holnapra – homseks.

.

.

ÖSSZESÍTÉS. A magyar s észt névszóesetek, -ragok, igenevek áttekintése

.

Ha nincs megfelelője az illető nyelvben (mondjuk névutó fejezi ki), ez jelzi: ▬ Természetesen itt nem szerepelnek a névutók, elöljárószók (illetve a hangzónyúlások)! A táblázatban a vastagított toldalék vagy toldalékrész ősi, illetve közös eredetű. Egyébként a következő 3 esetből ered a legtöbb határozói eset: külső távolító eset – ablativus (honnan ?); tartam-helyhatározói eset – locativus (hol?); vég-helyhatározói eset – lativus (hová?).

.

Főesetek (Nyelvtani esetek)               magyar                               észt

.

alanyeset – nominativus                    Ø                                          Ø

tárgyeset – accusativus                     –t és ritkán Ø           ritkán Ø, ▬

birtokos eset – genitivus  Ø vagy –nak/nek + birt. szr   Ø; -te, -de (T)

részes(határozói) eset – dativus       –nak/nek                                ▬

.

Helyhatározói esetek

.

belső közelítő eset – illativus            -ba/be      -sse, Ø, -ha/he/hu, -de

belüllevő eset – inessivus                 -ban/ben                               –s

belső távolító eset – elativus            -ból/ből                                 -st

ráhelyező eset – sublativus              -ra/re                                    ▬

rajtalevő eset – superessivus           –n/on/ën/ön                          ▬

leemelő/eltávolító eset – delativus   -ról/ről                                  ▬

külső közelítő eset – allativus          -hoz/hëz/höz                         –le

közellevő eset – adessivus               –nál/nél                                –l

külső távolító eset – ablativus         –tól/től                                  –lt

tartam-helyhatározói eset – locativus (hol?)

                                                       –t, –tt                                   ▬

.

Egyéb határozói esetek

.

mód- és állapothatározói eset – modalis-essivus

                                                        –n/an/en) (mn-hez)               ▬

módhatározói eset – modalis-essivus (melléknévhez)

                                                         –lag/leg (mn-hez)                 ▬

módeset – formalis                           -képpen, -képp                       ▬

szerepállapot-határozói eset – essivus-modalis

                                                        -ul/ül                                     ▬

állapothatározói eset – essivus-formalis

                                                         -ként                                   –na

eszköz- és társhatározói eset – instrumentalis-comitativus

.                                                       -val/vel                                 -ga

társhatározói eset – sociativus         -stul/stül                                 ▬

ok- és célhatározói eset – causalis-finalis

                                                         -ért                                      ▬

határeset – terminativus                   –ig                                       -ni

eredményhatározói eset – translativus-factivus

                                                        -vá/vé                                  –ks

ismétlődő időhatározói eset – distributivus-temporalis

                                                       -nta/nte                                  ▬

osztóhatározói eset – distributivus

                                                       –nként                                    ▬

számhatározói eset – multiplicativus (szn-hez)

                                                       -szor/szër/ször                        ▬

időhatározói eset – temporalis        -kor                                         ▬

részelő eset – partitivus               ▬  |Ø, -t, d,-da; -d, sid, –i, -e, –u (T)

hiányhatározói eset – abessivus       ▬                                        -ta

eszköz- és módhatározószerű eset – instructivus

                                                       ▬                                  –i; -u (T)

rajtamozgó eset – prolativus            ▬                              –tsi (nyelvj)

.

Az észt főnévi igenévi alakok – A vastagított toldalék, toldalékrész itt is ősi, közös eredetű.

1. főnévi igenév: elama, elamas, elamast, elamaks, elamata. 2. fn-i in: elada, elades.

.

.

KÖZÖS EREDETŰ

ÉSZT–MAGYAR SZAVAINK

.

141 nagyon biztos és 49 elfogadható szófejtés (egy kérdőjellel), továbbá 33 bizonytalan szófejtés (két kérdőjellel), azaz 223 szófejtés szerepel az alábbi alcsoportokban.

.

A magyar nyelv tőszavainak 10-15 %-a, kb. 700, finnugor eredetű. 100 leggyakrabban használt szavunkból 87 ide tartozik (Pusztay János idézi Csúcs Sándort). Klima László tanár úr 160 biztos és 39 vitatható (összesen 199 észt–magyar szómegfelelést számlált össze dolgozatában az általa figyelembe vett 660 magyar–uráli-finnugor-ugor szófejtésből. A számok különbsége abból adódik, hogy a szigorúbb szakmunkák ítéletét vettem figyelembe (például a nagy észt szófejtő szótárét), de bizonytalanabb szófejtésekből is merítettem. (Érdekes, hogy magyar–finn szóegyezésből összesen 263-at, magyar–manysiból összesen 379-et, magyar–hantiból összesen 348-at állapított meg a tanár úr.) Az egymáshoz közeli szószármazékokat (például a határozószavaknál) – kevés kivétellel – nem vettem külön szavaknak. Vegyük csak a m. al- és az é. ala (terület), all (alatt) stb. szavak származékait: mindkét nyelvben könnyedén összeszámoltam az 50-60 származékszót!

A helyes szófejtés, azaz szóeredeztetés (bonyolult tudományág!) fő követelményei: 1. a szavak hangalaki hasonlósága, illetve szabályos hangmegfeleléseik; 2. lehetőleg minél pontosabb jelentésbeli egyezésük vagy közelségük; 3. minél több rokonnyelvi és rendszerszerű előfordulásuk; 4. nyelvtörténeti beágyazottságuk, műveltségi hátterük (stb.).

A szófejtést segíti a nyelvtörténet, hiszen például száj főnveünk 600 évvel ezelőtt még csak szá volt. A j csak később ragadt hozzá a birtokos személyragból (szá – szája – száj), akárcsak a fej esetében (fő – feje – fej).

Elvileg a tudósok újabb rokon szófejtéseket is alkothatnak régi nyelvi, nyelvjárási, ismeretlen eredetű szavainkból – újabb adatok alapján. A szófejtések egy része akár meg is változhatik. Nagyobb tömegű új szóeredeztetés nemigen várható.

Az alcsoportokban a magyar ábécé szerint állanak az észt szavak. A vastagított szóalak a tulajdonképpeni rokonszó. Álló betűvel a szó jelentése, dőlt betűvel a nyelvtani vagy egyéb minősítés szerepel. Az igének a töve áll ott, így ragozhatjuk például az ela– – élni igét: ela- – elan (élek), elad, elab, elame, elate, elavad. A névszó további tövét (töveit) is megadom.

.

Rokonságnevek (7 = 5 + 0 + 2)

ema (anya) – emse, Emese

isa (apa) – ős

minia – meny

naine, naise- – nő (??)

poeg, poja- – fiú, fi

veli, velje- (fiútestvér, fivér) – –val/vel (??)

väi – vő

.

Névmások, határozószavak

(16 = 15 + 0 + 1)

esi– (számos szószármazék) – elő, elő-

enese– (maga) – ő, ön–

et (hogy) – e-, ez; ide, itt, i- (sok szószármazék)

iga (minden, minden egyes) – e-, ez (stb.) (??)

kes, kelle – ki

kuidas – hogyan

kus – hol [ugyanebből a tőből: kui (ha, mint), kuid (de), kumb (melyik), kunagi (valamikor)]

meie, me – mi (személyes névmás)

mina, ma – én

mis, mille, mida – mi (kérdő névmás)

mööda (mentén, mellett) – meg, még, mögé

muu – más

sina, sa – te

teie, te – ti

tema (ő) – té(tova)

too (az) – túl, to(va)

.

Az emberi test (32 = 23 + 8 + 1)

aju – agy (?)

hubane – sovány

ige, igeme – íny

ise (maga, önmaga) – íz, isz (nyelvj) ínybetegség, rák, szájpenész) (?)

jalg, jala, jalga (láb) – gyal-, gyalog

kaenal, kaenla – hón(alj) (?)

käsi, käe, kätt – kéz

keha (test) – kégy (kör), kegyelet (szivárvány) (?)

kirme (vékony réteg) – kér (nyelvj) (réteg, fal), agykér (agyhártya), haskér, kéreg (??)

kumm (boltív) – homlok

kupp, kupu, kuppu (daganat, dudor, göb)  – hupolyag (hólyag, kelés) (?)

kusi, kuse, kust – húgy

küünar, küünra (hossz-mértékegység) – könyök

leil. leili (gőz, huzat) – lélek

maks, maksa – máj

mälv, mälva (begy, mellehúsa) – mell (?)

nälv, nälva (nyelvj tajték, nyál, síkos) – nyelv (továbbá: nälpa-, nälba- – nyalogat, dézsmál, nälkjas – meztelen csiga) (?)

nõlg, nõle- – nyál

õlg, õla (tárgyeset, birtokos eset: õla) – váll

pask, paska – fos

pea (számos további szószármazék) – fej, fő

pii (fésűfog) – fog (fn)

puna (pír) – fan, fon (nyelvj) (szeméremszőrzet)

sapp-, sapi – epe

silm, silma – szem

soon, soone (ér, ín) – ín

suu – száj

süda, südame – szív (főnév)

süli, süle – öl (főnév)

turi, turja (nyak, tarkó, nyakszirt) – tarkó, tarja (nyelvj tar) (?)

üdi – velő

veri, vere – vér

.

Számnevek (10 = 9 + 1 + 0)

esimene, esimese – első

kaks, kahe, kaht vagy kahte – két, kettő

kebja (fürge, könnyű) – kevés (?)

kolm, kolme – három

kuus, kuue, kuut – hat

neli, nelja – négy

sada, saja – száz

teine, teise (too = az) – második (más észtül: muu)

üks, ühe-, üht – egy

viis, viie, viit – öt

.

Élelem (6 = 5 + 1 + 0)

hapu – savanyú (?)

leem, leeme, leent (leves, erőleves) – lé, leves

mesi, mee, mett (mesilane = méh) – méz

muna (tojás) – mony (tojás)

pala (darab, falat) – falat

või – vaj

.

Természeti jelenségek, évszakok

(18 =13 + 3 + 2)

aas, aasa (rét) – aszó (száraz völgy) (?)

iga, ea (kor) – év

jää – jég

jõgi, jõe, jõge (folyó) – jó (rég folyó)

koit, koidu – hajnal

komp, komba, kompa (darab) – hab

kuru (zug, szoros) – horhó (mélyút, vízmosta mélyedés)

kuu (égitest) – hó(nap), hold

lumi, lume, lund (hó) – lom (nyelvj latyak, zajló jég, rég dér a fák ágain) (?)

mets, metsa (erdő) – messze (??)

öö – éj

pilv, pilve – felhő, felleg

soo (mocsár) – tó (??)

sügis, sügise, sügist – ősz (évszak)

talv (vagy tali), talve – tél

tõug, tõu, tõugu (nyári termés) – tavasz

valge (fehér, világos) – villám, világ (?)

vesi, vee, vett – víz

.

Növények, állatok

(26 = 15 + 7 + 4)

hiir, hiire – egér

humal, humala – komló (??)

kala – hal (főnév)

kiisk, kiisa (halfajta) – kisz, küsz (halfajta) (??)

kusilane (nyelvj) (kusi tövéből) – hangya

küü (nyelvj lábatlan gyík) – kígyó (?)

lind, linnu, lindu (madár) – lúd (?)

nugis, nugise, nugist – nyuszt

õõs, õõne, õõnt (üreg, odú) – odú (?)

pääsu vagy pääsuke – fecske

paju (fűz) – fagyal (?)

pesa – fészek

pohl, pohla (vörös áfonya) – bogyó (?)

pung, punga (rügy, bimbó) – bog (??)

puu – fa

püü (fajd) – fogoly

rebane, rebase (róka) – ravasz, róka (?)

säinas, säina – őn (halfajta)

sarv, sarve – szarv

siil, siili – sün, sül

sulg, sule, sulge – toll (??)

täi – tetű

tutkas, tutka (madár: pajzsos cankó) – tőgy

tüvi, tüve – tő

vaju– (süllyed) – vejsze (halfogó eszköz) (?)

vares, varese – varjú

.

Anyagok, tárgyak (19 = 12 + 4 +3)

hang, hangu (szénavilla, vella) – ág (??)

kale vagy kalevõrk (vonóháló) – háló (?)

kivi – kő

koda, koja, koda – ház

kolu (tölcsér alakú tartály malomban, pipán) – halok (háromszög-bevágás fatörzsön) (?)

kurn, kurna (szűrő) – horony, horny- (bemélyedés)

kusal, kusali (méhraj befogására szolgáló kaptár) – hárs (??)

lõugas, lõuka, lõugast – lyuk (??)

lüsi, löe, lütt (kaszanyél) – nyél

nool, noole, noolt – nyíl

ora – ár (hegyes végű lyukasztó eszköz)

pada, paja, pada – fazék

peel, peele, peelt (létrarúd, vitorlarúd) – –fél (ajtófélfa), feleség (?)

sõlm, sõlme – csomó

tera (él, penge), teras (acél) – tőr

tüma (lágy, ingoványos, szurok) – enyv (?)

väits, väitsa (kés) – véső

vask, vase, vaske (vörösréz) – vas

vöö – öv

.

Ősi igék (63 = 34 + 17 + 12)

ela– – él

ime– – emik (szopik), emlő

joo– – iszik

kadu– (eltűnik, meghal) – hagy

kaeva– (ás) – hajít

kamar, kamara (disznóbőr) – hámlik (?)

kee– (fő, forr) – köved, köveszt (puhára fő/főz)

keera– (forgat, hajlít, csavar) – kerül (??)

kerja– (koldul) – kér

koole– (nyelvj) – hal (ige)

kulge– – halad

kulu– (elfogy, elkopik, eltelik) – hullik (?)

kummarda– (meghajol) – homorú (?)

kuule– – hall (?)

kütke (szarvasmarha béklyója) – köt

lakk, laka, lakka (szénapadlás) – lakik (??)

lee– (lesz, valószínűleg lesz) – lesz (az észt szó régi irodalmi és nyelvjárási tőfelélesztése az 1970-es években

loe-, luge- (olvas, számol) – olvas (?)

löö– (üt, lő, ver) – lő

lükka-, lüka– (lök, tol, hajt) – lök

minema, minna – menni (az észt ige ragozása: lähe-)

mõista– (ért, felfog) – mutat (?)

mõse– (nyelvj) – mos

näe-, näge-, näh- (lát) – néz

neela– – nyel

nooli– – nyal

nügi- (lassan mozdítva tol) – nyű (ige) (?)

ol– (a létige töve) – vol– (van tőváltozata)

on – van (létige)

öögi-, ööki- – öklendezik (??)

pakata– – fakad (?)

pelga-, pelja- – fél (ige)

poe-, puge- (belopózik) – bújik (?)

põle– (ég; ige) – fagy (ige) (??)

poo-, puu- (felakaszt) – fog (ige) (?)

punu– – fon

pura (jégcsap, ilyen alakú dolog) – fúr

puserda– – facsar

rakenda– (alkalmaz) – rak (??)

rebi– (tép, szakít) – reped (??)

sälitis (régi köbmértékegység, 24 hordó) – ellik (felül a ló vagy szamár hátára) (?)

sälk, sälgu, sälku (rovás, bemetszés) – szel (??)

sea-, sead- (helyez, rendez, szerel) – sző

sora– – csorog (??)

söö-, süü-, sõi- – eszik

sula– – olvad

suru– (nyom, szorít) – szúr

sünni-, sündi- – ellik (?)

taba– (talál, megfog) – tapad, tapaszt (??)

tapa-, tap- (öl) – tapod, tapsol (??)

tardu– (megmerevedik, -alvad, elzsibbad) – tart (?)

tee-, tege-, teh- – tesz

tera (él, penge), teras, terase- (acél) – tőr (?)

too-, tuu-, tõi- (hoz) – tojik (??)

tore, toreda (nagyszerű, kiváló) – dorgál (?)

tule– (jön) – talál (?)

tungi- (behatol, benyomul) – dug (??)

tunne-, tund-, tun- (érez, tud, ismer) – tud

uju– – úszik

valgu– (ömlik, omlik) – válik (?)

vea-, veda- (vezet, húz, szállít) – vezet

vesta– (farag, vés, elmond elbeszél) – vés

vii– – visz

.

Egyéb szavak (26 = 10 + 8 + 8)

ala (terület) (sok szószármazékkal) – al-, alsó

arv, arvu (szám) – ár, áru

arvama (vél, számít) – ár, áru

aru (ész, megértés) – ár, áru

hääl, hääle, häält (hang) – ének (?)

hüva; hea (jó) – ig-, igen (?)

jõuk, jõugu, jõuku (csapat, csoport, banda) – gyak-, gyakori, gyakran

kasva– (növekedik) – haszon (??)

kere (törzs, test) – körül

kisa (kiáltás, zaj) – küzd (?)

kisu-, kisku- – kísál (nyelvj felbosszant, veszekedik) (??)

koll, kolli (manó) – hagy-, hagymáz (rég tífusz) (?)

–kond, -konna, -konda (gyűjtőnévképző) – had

külg, külje, külge (oldal) – kül-, külső (??)

lape, lappe, lapet (kapu, disznó oldala) – lapos (??)

muru– (murumüts = sávos sapka) – mar (ige) (?)

nimi, nime – név

orb, orvu, orbu – árva (??)

osa (rész) – oszt, oszlik (?)

pikk, pika, pikka (hosszú, magas) – fel, föl

pisike, pisikese – pici (??)

sepp, sepa, seppa (kovács) – szép (ügyes) (?)

sõida-, sõit- (utazik) – zaj (?)

täis, täie, täit (tele, teljes, egész) – tele (??)

uus, uue, uut – új

viimane, viimase (utolsó) – vég (??)